Újra családi pikniket tartanak a Wesselényi-tó partján, Gyulán

2023. augusztus 9. 11:00 | behir.hu

Számos program várja az érdeklődőket szeptember első szombatján.

Hetedik alkalommal rendezik meg a Családi Pikniket szeptember 2-án, szombaton 8 órától a Wesselényi tó partján – írja a Gyulai Hírlap Kónya István alpolgármester és Nyíri Mihály, a Gyulai Kert- és Tanyatulajdonosok Egyesületének elönkének augusztus 7-ei sajtótájékoztatója nyomán.

Kónya István elmondta: idén lecsófőző versenyt rendeznek, amelyre az előzetes várakozások alapján körülbelül 50 csapat nevezését várják. Kiemelte: ahogy minden évben, úgy idén is a szervezők adják az alapanyagokat a csapatoknak. Hozzátette: idén is rendeznek horgászversenyt a gyermekeknek, lesznek labdarúgó-mérkőzések és számos fellépő színesíti a programot.

Nyíri Mihály arról tájékoztatott, hogy idén is lesz bemutató helyi termékekből, a helyszínen többek között kézműves sajtokat, pékárukat és szörpöket is lehet majd vásárolni.

További programok »

FEL