A korlátozások enyhülésével újra beindulhat a diákmunka

2020. június 3. 17:32 | behir.hu

A diákszövetségek már elérhetővé tették a regisztrációs felületeket, de a korábban szerződött munkáltatók közül eddig csak kevesen jelezték, hogy diákmunkásokat is alkalmaznának.

Bár a változó munkaerő-igényű, illetve szezonálisan működő vállalkozások a járvány előtt nyugdíjas-, kölcsönzött- és diákmunkaerőt is alkalmaztak, a szolgáltató szektor leállásával az alkalmi foglalkoztatás is megszűnt.

– A járványügyi korlátozások enyhülése a diákmunka kapcsán is érződik.  A diákok egy része már március végén jelezte munkavállalási szándékát, és bár a diákszövetkezetek megnyitották a munkára való jelentkezés lehetőségét, a munkáltatók egyelőre nem vették fel az újranyitás ritmusát –mondta el Majzik Nándor, a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének főtitkára szerdán a Kossuth Rádióban. Hozzátette: a koronavírus-járvány idején több cég is fiatalokat alkalmazott, az ő esetükben ugyanis kisebb volt a megfertőződés esélye.

A főtitkár szerint a diákok idén valószínűleg jóval kevesebb munkalehetőség közül választhatnak majd, ennek a vidéki szolgáltató szektorhoz is köze van. Vidéken, a fővárossal szemben, hamarabb megtörtént a nyitás, a korábban Budapesten dolgozók pedig a vidéki településeket keresték fel, így sok esetben a helyi fiataloktól vették el a lehetőséget. Bár a budapesti nyitást követően a helyzet normalizálódni fog, a bérek várhatóan nem emelkednek a januári, februári összegekhez képest. 

Forrás: hirado.hu

További programok »

FEL