Újpesti rangadóval folytatja a bajnokságot a BRSE

2024. november 16. 17:36 | Kovács Dávid

Az MBH-Békéscsaba a CEV Kupában kiharcolt továbbjutást követően az Extraligában folytatja a küzdelmeket: vasárnap az ugyanolyan mérleggel, hat győzelemmel és egy vereséggel rajtoló UTE otthonában lép pályára.

Az innsbrucki CEV Kupa-továbbjutás és a félnapos hazaút után hamar nekiálltak a munkának a csabai lányok, hiszen vasárnap jön egy újabb idegenbeli erőpróba az UTE otthonában. A gárda a novemberi feszes menet – tizenhat nap alatt öt mérkőzés – felén már túl van, a kilométereket viszont ezután is falja, a fővárosi túrát jövő hét elején egy kaposvári követi majd. Egy ilyen időszak nemcsak fizikálisan, hanem mentálisan is megterhelő.

– Az összpontosítás és a taktika ilyenkor nagyon fontos, hiszen edzeni sincs sok időnk. A mentális felkészültség a kulcs, mert idegen környezetben kell tartani ezeket és azt a színvonalat, amit hazai pályán képviselünk. Éleseknek kell lennünk, mert a külső körülményekkel nem lehet mit csinálni, csak magunkkal szabad foglalkoznunk. Volt már labdás edzésünk, kondiztunk és videóztunk is, a játékosaink motiváltak voltak eddig is, és nem gondolnám, hogy ez változna a jövőben, mert ilyen karakterekből áll a közösség – mondta Tóth Gábor vezetőedző a klub hivatalos oldalán.

Az UTE kitűnő formában vágott neki a szezonnak, a csabaiakhoz hasonlóan az első hét ütközetéből hatot megnyert. Egyetlen vereségét a Vasastól szenvedte el, a BRSE csak a jobb szettaránynak köszönhetően előzi meg a tabellán.

– Nem akarok jósolgatni, de szerintem egy nagyon szoros találkozó lesz a vasárnapi. Újpesten is ráléptek egy bizonyos útra, elkezdtek fejleszteni több dolgot és szeretnének az eddigieknél jobb eredményeket elérni. Látszik rajtuk a fejlődni vágyás és megint tettek egy lépést előre. Biztos vagyok abban, hogy mindkét csapat óriási győzni akarással fog pályára lépni, de higgadtnak kell maradnunk, fókuszálnunk kell végig és nem szabad, hogy túlfűtött érzelmi viharba csapjon át a meccs – tette hozzá a szakvezető.

A találkozó vasárnap 19 órakor kezdődik az UTE Röplabda Csarnokban, amelyet Szabó Péter és Kiss Zoltán Attila vezet majd. Az összecsapást a Hunvolley TV élőben közvetíti.

 

NŐI RÖPLABDA EXTRALIGA
7. FORDULÓ

November 16. (szombat)
18.00 Fatum-Nyíregyháza–Vasas Óbuda
November 17. (vasárnap)
16.00 Kaposvári NRC–Vasas SC
18.00 Szent Benedek RA–MÁV Előre Foxconn
19.00 UTE–MBH-Békéscsaba

 

A TABELLA ÁLLÁSA:

1. Vasas Óbuda 18 pont (6 győzelem/0 vereség) 2. Békéscsaba 17 (6/1) 3. UTE 17 (6/1) 4. Nyíregyháza 11 (4/2) 5. Kaposvár 4 (1/4) 6. MÁV Előre 4 (1/4) 7. Vasas SC 4 (1/5) 8. U19-es válogatott 0 (0/3) 9. Szent Benedek 0 (0/5)

 

További programok »

FEL