Újabb tűzfalfestményekkel szépült a Lencsési lakótelep Békéscsabán

11:12 | Bere Mátyás

Tovább folytatódott a Lencsési lakótelep épületeinek vizuális megújítása. Ezúttal a Kőmíves Kelemen sor 89. számú lépcsőházának oldala kapott teljesen új, színes arculatot.

A munkálatokat Molnár Zsolt graffiti művész végzi, akinek ez már a negyedik, illetve az ötödik alkotása a városrészben. A kezdeményezésről Dinya Gábor, a terület önkormányzati képviselője számolt be közösségi oldalán.

 

 

– A célunk egyszerű: szebb, barátságosabb és élhetőbb környezetet teremteni, ahol jó érzés hazatérni, végigsétálni az utcákon, és ahol a szürke falak helyett színek és értékek fogadnak bennünket – fogalmazott a képviselő, aki köszönetet mondott a művésznek a munkájáért, emellett háláját fejezte ki a lakóközösségnek és a támogatóknak a bizalomért, amellyel lehetővé teszik az újabb közösségi ötletek megvalósítását.

A most elkészült alkotás mellett a tervek szerint hamarosan két újabb felület is megújul. A képviselő kiemelte, hogy a következő két tűzfal témáját kifejezetten a természet és az élővilág ihleti majd. Ehhez a helyi lakosok ötleteit, javaslatait is várják, hogy a környékbeliek aktív részesei lehessenek a Lencsési szépítésének.

 

További programok »

FEL