Újabb sikeres sportága lehet Békéscsabának a tollaslabdások által

2018. április 27. 08:00 | Tószögi György

A tollaslabda lehet Békéscsaba sporttörténetében az a következő sikeres sportág, amely amellett, hogy a megyeszékhely sporttörténelmének nagykönyvébe újabb dicső fejezeteket írhat be, a felnőttek körében is hódíthat szabadidős jelleggel.

Békéscsabán évtizedek  óta szerveződik hobbi célú tollaslabda közösség, de csak tavaly indulhatott a József Attila Lakótelepi Tömegsport Egyesület Tollaslabda Szakosztálya által egy olyan utánpótlás nevelés, amely biztosíthatja a sportág városi és megyei szintű ugrásszerű fejlődését, a komolyabb versenysporti törekvéseket – nyilatkozta Mitykó László szakosztályvezető, aki a sportág térségi helyzetéről és 2018 első negyedévének versenyeredményeiről számolt be.

Mint a sportszakember elmondta, a terem és pályaadottságokhoz mérten a szakosztály jelenleg 15-20 gyermekkel foglalkozik edzők által irányított foglalkozásokon 2017 év ősze óta, de már fél év edzésmunka után olyan eredmények mutatkoznak, amelyek figyelemreméltóak a sportág jövőjének tekintetében.

Fotó: JALTE Tollaslabda Szakosztály

Mitykó László JALTE szakosztályvezető Mladonyiczki Botondnak gratulál a Diákolimpia megyei döntőjén, Békéscsabán – Fotó: JALTE Tollaslabda Szakosztály

Az idei Diákolimpia sorozat Békéscsabán lebonyolított megyei viadalán több olyan JALTE szakosztályos gyermek is sikerrel továbbjutott a rákóczifalvai területi döntőbe, akik még csak néhány hónapja forgatják a tollaslabdaütőt. Ez jól mutatja a befektetett munka megtérülését és azt, hogy tehetségekből nincs hiány a megyeszékhelyen.

A négy megye legjobbjait tömörítő területi döntőn aztán újabb szép sikernek örvendhetett a szakosztály. Az élete első versenysorozatán szereplő Tószögi György, korcsoportjában a második helyet kivívva jutott a március végén Kiskunfélegyházán rendezett országos döntőbe, ahol a rangos tollaslabda klubok több játékosát is legyőzve végül az előkelőnek számító 10. helyet szerezte meg. Itt mindenképpen meg kell említeni a Pluhár János által irányított gyulai tollaslabdázókat is, akik közül többen szintén bejutottak és helyt álltak az országos döntőben.

Tószögi György élete első versenysorozatán a Diákolimpia országos döntőjéig jutott, ahol a 10. helyet szerezte meg – Fotó: JALTE Tollaslabda Szakosztály

Fotó: JALTE Tollaslabda Szakosztály

Némi átmozgató bemelegítés meccs előtt, szülői segédlettel – Fotó: JALTE Tollaslabda Szakosztály

Az április sem marad kihívás és siker nélkül. A JALTE szakosztály gyermekversenyzői közül mintegy hatan mérettették meg magukat nemrégiben egy kifejezetten gyermekek számára Szegeden rendezett nyílt versenyen, ahol korcsoportjában Popa Réka a 6. helyet, Mladonyiczki Boglárka az 5. helyet, Hankó Petra a 3. helyet, Mladonyiczki Botond a 3. helyet, Bonyhádi Péter pedig az első helyet szerezte meg.

Mitykó László a gyermekek sikereihez hozzátette, hogy tavaly a felnőttek körében is elindult egy versenyzői felkészítő munka, hiszen a szakosztály mintegy 30-40 fős szabadidős céllal ütőt ragadó felnőtt játékosai közül többen abszolút haladó tudással rendelkeznek. Itt mindenképpen meg kell említeni Petrovszki Tamás és Baranyai János, illetve a gyermekkorosztályt lassan elhagyó Gulyás Péter és Petykó Réka nevét, akik a jövőben szép egyéni és csapatsikerekhez segíthetik a csabai tollasközösséget.

A tollaslabda Békés megyében is széles körben hódíthat a fiatalok között – Fotó: JALTE Tollaslabda Szakosztály

Összegzésül a szakosztályvezető kifejtette, hogy az eredmények nyomán feltétlenül folytatni kell a megkezdett utánpótlás-nevelő munkát, illetve keresni a fejlődés útjának háttérlehetőségeit, hiszen a tollaslabda, ez rendkívül játékos, sportértékében kiemelkedő, abszolút közönségbarát, hobbi céllal bárki által szinte kortalanul űzhető sport, megfelelő menedzselés mellett újabb sikereleme lehet nem csak Békéscsaba, de akár az egész megye sportéletének is.

További programok »

FEL