Újabb meglepetés győzelmet aratott a Békéscsabai KK

2025. február 8. 13:18 | Hidvégi Dávid

A 4. helyen álló Dunaharaszti MTK ellen folytatta szereplését a 10. helyen álló Békéscsabai KK a férfi kosárlabda NB I/B zöld csoportjában. Gura Norbert csapata hazai pályán fogadta ellenfelét a bajnokság 16. fordulójában.

Békéscsabai KK–Dunaharaszti MTK 75–69 (24-18, 16-15, 17-17, 18-19)
Férfi NB I. B Zöld csoport, 16. forduló, Békéscsabai Evangélikus Sportcsarnok. Vezette: Dr. Varga Zoltán, Földi László Tibor

Ahogyan arról előzetesen a beharangozónkban már írtunk csabaiaknak Tiszaújvárosban és Nagykőrösön nem igazán volt esélyük a bravúrra, de ebben a naptári évben mindkét hazai mérkőzésüket megnyerték. Gura Norbert csapata két alsóházi riválisát, az Eszterházyt és a Vásárhelyi Kosársulit is kiütötte szurkolói segítségével, amivel jelentősen javított bajnoki helyezésén. A következő rivális azonban a négy legerősebb csapat közé tartozik, a Dunaharaszti MTK 11-4-es mérleggel rendelkezik.

A meccs rögtön egy triplával kezdődött Vágvölgyi Ákos révén, aki ezzel meg is adta a mérkőzés alaphangját. A Dunaharaszti a 2. percben egyenlített, majd Burai Róbert közelijével a vezetést is átvette, 5–7. A következő két perc a hazai együttesé volt, amely egy 11–7-es előnyt épített ki. A Békéscsaba végig irányította a negyedet, amit hat ponttal 24–18-cal megnyert.

A második 10 perc Hajdu Márton közeli két pontjával indult, így már nyolc ponttal vezetett, 26–18. A hazaiaknak a 12. percben sikerült egy tízpontos fórt kiépíteniük, ekkor Cvijin Patrik dobott kosarat, 31–21. A negyed második felében a vendégek picit zárkóztak, így végül hétpontos hátrányban vonultak a nagy szünetre, 40–33.

 

Nem adta ki a kezéből a meccset a Békéscsaba

A meccs 22. percében a Dunaharaszti feljött négy pontra Simonics Olivér és Burai remek teljesítményének köszönhetően, 44–40. A negyed közepén a vendégek egyenlítettek Tóth Kornél révén, 48–48. A hazai csapat megrázta magát, Vágvölgyi három perc alatt 9 pontot szerzett és ezzel 57–50-re alakította a meccs állását az utolsó játékrész előtt.

A Csaba az utolsó negyedben 12 pontra növelte az előnyét, a 32. percben 64–52-t mutatott az eredményjelző. A meccs utolsó öt percében a Pest vármegyei együttes megkezdte a felzárkózást, de a Vágvölgyi, Balog Gábor, Szarvas Péter trió gondoskodott a csabaiak pontjairól, így a 39. percben visszaállt egy tíz egységnyi előny, 73–63. Az utolsó percben mindkét csapat szerzett pontokat és végül a Békéscsaba 75–69-re megnyerte a találkozót hatalmas üdvrivalgás közepette.

 

MESTERMRÉLEG

Gura Norbert: – Hatalmasat küzdött a csapat, gratulálok mindenkinek! A közönségünk legalább ennyire kivette a részét ebből a győzelemből, nekik is jár a gratuláció! További sok sikert kívánok a Dunaharasztinak.

Ughy Albert: – Először is gratulálok a Békéscsabának! Azt gondolom, hogy megérdemelten nyertek. Ma nagyon nem találtuk a támadásaink ritmusát. Sajnos voltak olyan peridódusok, amikor egész egyszerűen nem tudtunk kosarat dobni. Nincsen és nem is lehet egy rossz szavam sem a játékosokra, mert úgy gondolom, hogy mindent megtettünk a győzelem érdekében, de ma egy hajszálnyival jobb volta hazai csapat. Sajnos még mindig visszük tovább a betegségeket, sérüléseket. Ebből valahogy ki kell lábaljunk. Most úgy gondolom, hogy két-három héten belül tudunk teljes kerettel edzeni, készülni és utána szerintem sokkal hatékonyabbak leszünk. Még egyszer gratulálok a hazai csapatnak a győzelemhez!

További programok »

Sport

A Szőnyi úton sem ment – zsinórban harmadik vereségét szenvedte el az Előre

A BVSC-Zugló otthonában folytatta szereplését a Békéscsaba 1912 Előre együttese a labdarúgó NB II 21. fordulójában vasárnap délután. Csató Sándor együttese végig küzdött, de a gól ezúttal is elmaradt. A fővárosiak végig irányították a mérkőzést, így megérdemelten zsebelték be a három pontot. A csabaiak a vereség után is maradtak a tabella 14. helyén.
2025. március 16. 16:39
FEL