Újabb jelentős támogatást kaptak a Magyar falu programra pályázók

2021. július 6. 07:31 | behir.hu

Újabb 9,3 milliárd forint támogatást ítéltek oda a Magyar falu programban pályázóknak hétfőn – jelentette be Gyopáros Alpár, modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

Hétfőn három témában kaptak támogatást a kistelepülésekről pályázók: egyrészt óvodai és közterületi játszóterek fejlesztésére, másrészt temetők felújítására, harmadrészt falusi civilszervezetek ingatlan-, jármű- és eszközbeszerzésére, illetve rendezvényekre.

Óvodai játszóudvarok és közterületi játszóterek felújítására 349 pályázó kapott összesen 1,5 milliárd forintot. Egy pályázó legfeljebb ötmillió forintot kaphatott. 2019 óta 1600 falusi játszótér újult meg összesen hétmilliárd forintból.

Gyopáros Alpár elmondta: a falvakban egyre több gyermek születik, a statisztikák szerint már több három év alatti van mint a fővárosban, ezért is indokolt a játszóterek, óvodák fejlesztése, a bölcsődei férőhelyek bővítése. Temetőfelújításra 470 helyen kerülhet sor összesen hárommilliárd forintért a hétfőn megítélt pályázatok alapján. Temetői járdák, közvilágítás, kerítés, ravatalozók újulhatnak meg, 2019 óta összesen mintegy 1650 helyen összesen tízmilliárd forintért.

A kormánybiztos megjegyezte: baloldaliak gúnyolódtak azon, hogy temetőfelújítás miként javíthatná az életminőséget, pedig a falusi ember büszke arra, hogy temetőjét, templomát rendben tartja.

A harmadik nagy témában 1490 falusi civilszervezet kapott összesen 4,8 milliárd forintot: 6 millió forintig kérhettek ingatlanvásárlásra, ötmillió forintig járműbeszerzésre, és két-két millió forintig eszközök vásárlására, illetve programokra, rendezvényekre pénzt.

A kormánybiztos elmondta: erre az évre összesen 14 pályázatot írtak ki hetvenmilliárd forintnyi támogatással, ebből eddig hét zárult le, legközelebb két hét múlva lesz eredményhirdetés.

A Magyar falu programot a falusiak írják: ez egy életszerű, valós igényekhez igazodó projekt, melynek célja a falun élők életminőségének javítása – mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

 

Forrás: MTI

 

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL