Az öt évre szóló bérleti jogra olyan 18-35 év közötti, magyar állampolgárságú fiatalok pályázhatnak, akik legalább két évet töltöttek gyermekvédelmi gondoskodásban, nevelésbe vételük a nagykorúságukkal szűnt meg, foglalkoztatási jogviszonnyal rendelkeznek, és a rendszeres havi jövedelmük eléri a garantált nettó bérminimumot.
A programban jelenleg meghirdetett gyomaendrődi lakás 48 négyzetméteres, felújított, hosszú távú lakhatásra alkalmas. A bérleti díja az első évben mindössze 10 ezer forint havonta, és kauciót sem kell fizetni. A lakást a bérlők a harmadik év után kedvező feltételek mellett akár meg is vásárolhatják.
A pályázatra jelentkezni 2025. november 12-ig lehet. További részletes információk a lakásról és a pályázatról ezen a honlapon olvashatók.
A Lépj! Gyermekvédelmi Otthonteremtési Program 2025 januárjában indult el az MR Közösségi Lakásalap és a Belügyminisztérium közös kezdeményezéseként azzal a céllal, hogy biztonságos, hosszú távon fenntartható lakhatást nyújtson a gyermekvédelmi ellátásból a felnőtt életbe lépő fiatalok számára. A program az idén országszerte száz bérlakás átadását vállalta, amelyből 41 már gazdára talált. A bérlők 42 százaléka betöltötte a 25. életévét, nagyjából felük pedig családdal, gyermekkel együtt költözött, a pályázaton tehát olyanoknak is érdemes elindulniuk, akik több mint tíz évvel ezelőtt váltak nagykorúvá a gyermekvédelmi rendszerben.