Új támogatási program indul a kkv-knak, 2 milliárdos keretösszeggel

2020. július 18. 10:46 | behir.hu

Új, 2 milliárd forint összegű kkv-támogatási program elindítását jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalára szombaton feltöltött videóban.

A miniszter azt hangsúlyozta, az új világjárvány nyomán kialakuló új  világgazdasági korszak lehetőségeket és kihívásokat is tartogat az olyan országoknak, mint Magyarország, ahol az export a gazdaság teljesítménye szempontjából abszolút meghatározó szereppel bír.

Éppen ezért a kormány új támogatási programot indít azoknak a magyar kis- és közepes vállalkozásoknak, amelyek kihasználva az új kezdetet, a külpiacon sikeresek lehetnek - mondta.

A támogatás keretösszege 2 milliárd forint, és a program keretében augusztus 3-tól lehet pályázni külföldi márkaépítéshez, kisebb beruházás előkészítéséhez, illetve az online értékesítési csatornák kiépítéséhez, maximum 50 millió forintra vállalkozásonként.

A miniszter hangsúlyozta, a magyar gazdaság teljesítményét a jövőben is meg fogja határozni az export, "ezért is fontos, hogy a kanyarban előzzünk, fontos hogy olyan időszakban tudjunk előnyre szert tenni, amikor adott esetben másoknak erre nincs lehetősége" .

A programra a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség honlapján, a hepa.hu címen lehet jelentkezni.

 

Forrás: MTI

 

További programok »

Gazdaság

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

Az idei év elejéhez képest jövőre megduplázódik a családi kedvezményként igénybe vehető összeg: január 1-jétől egy gyerek után már havonta nettó 20 ezer, két gyermek esetében gyermekenként 40 ezer, három vagy több gyermeknél pedig gyermekenként 66 ezer forint jár a családoknak - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
2025. december 26. 14:34
FEL