Több mint hetven nagyvállalatnál indul több százmilliárdnyi beruházás

2020. október 7. 10:28 | behir.hu

Magyarországon hetvenegy magyarországi nagyvállalat 207 milliárd forintnyi beruházást indít a versenyképesség-növelő támogatási programban. A cél a munkavállalók megtartása. Szijjártó Péter úgy fogalmazott, hogy a világjárvány idején nem a munkanélküliséget finanszírozzák, hanem a vele szembeni harcot.

Hetvenegy magyarországi nagyvállalat 207 milliárd forintnyi beruházást indít a versenyképesség-növelő támogatási programban munkavállalói megtartása, illetve a létszám növelése érdekében – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Székesfehérváron, a Howmet-Köfém Kft.-nél, amely elsőként kapta meg a kormánytámogatást. Szijjártó Péter a támogatásból épülő csarnok alapkőletételi ünnepségén arról beszélt, hogy a világjárvány idején „nem a munkanélküliséget finanszírozzák, hanem a vele szembeni harcot”, és ebben sok vállalat kötött velük szövetséget. Mint mondta, az Európai Bizottság cégenként 800 ezer eurós felső határig engedélyezte a tagállamoknak a támogatást, a versenyképesség-növelő támogatási programban pedig 904 magyar vállalat kapott 425 milliárd forintot. A miniszter közölte: ezen felül – hosszas egyeztetések után – sikerült elérni, hogy 800 ezer euró felett, felső korlát nélkül is támogathassanak cégeket, amivel 61 600 munkahelyet védenek meg, és további munkahelyek is létrejönnek.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy a Howmet-Köfém kilencmilliárd forintos beruházásba vág bele, ezzel 550 munkahelyet véd meg, valamint kilencven újat is létrehoz, mindehhez a kormány 3,2 milliárdos támogatást biztosít. Egy nemrégiben átadott csarnok bővítése valósul meg, ahol szintén világszínvonalú csúcstechnológia lesz, így a jelenlegi 1,8 millió darabos keréktárcsa kapacitás 2,3 millióra nő – fűzte hozzá.

Katus István, a Howmet-Köfém Kft. vezérigazgatója megerősítette, hogy az új üzem nemrégiben készült el közel 40 milliárd forintból, mellé létesítik az újabb üzemet és tovább bővítik termelési kapacitásaikat. A piac leginnovatívabb technológiáját telepítik bele, a világ legmodernebb keréktárcsa gyára fog elkészülni – tette hozzá. A kiosztott sajtóanyag szerint a zöldmezős beruházás növeli a Howmet jelentőségét Székesfehérváron, a gyártás várhatóan 2021 év végén kezdődik majd meg.

Forrás: Világgazdaság

További programok »

FEL