Hat új lakóházat adtak át Vésztőn rászorulóknak

2023. november 9. 14:06 | Fajó Attila

Projektzáró eseményt rendezett a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Vésztőn, a 'Kiköltözünk! - Új szociális lakhatási forma Vésztőn' című projekt kapcsán. A pályázatban 6 új lakóházat adtak át a rászorulóknak.

A korábban nagy létszámú bentlakásos ellátásban részesülő vésztői Nefelejcs Otthon lakói 6 darab, egyenként 12 főt befogadó otthonba költözhettek ki. A bentlakásos intézmény lakói a város belterületén, felújított családi házakba lettek elhelyezve, illetve a pályázati forrás lehetővé tette az egykori otthon felújítását és korszerűsítését, mely új megnevezéssel és megváltozott intézményi keretekkel, Alapszolgáltatási Központként funkcionál tovább. 

forrás: Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Békés Vármegyei Kirendeltsége

 

A közel 620 millió forintos projekt eredményeként a fogyatékossággal élő ellátottak teljeskörű intézményi ellátásának kiváltása vált lehetővé, magas minőségű, közösségi alapú ellátási forma megvalósításával. 

A projekt célja a vármegyei szociális ellátás minőségfejlesztése és a szociális alapszolgáltatások közvetlen hozzáférésének biztosítása, illetve az alapszolgáltatások és a szakellátási rendszer integrációja.

További programok »

Itthon

Szüleik és nagyszüleik álmait megvalósító fiatalok pályázatait várják

Különleges pályázatot hirdetett a Nemzetpolitikai Államtitkárság: olyan fiatalok írásait várják, akik szüleik, nagyszüleik vagy éppen dédszüleik álmát váltották valóra. Az Örökítők kihívás leginspirálóbb történeteit a Külhoni Magyarok oldalán, Facebook-oldalán, illetve a Képmás.hu-n teszik közzé.
12:24
FEL