Új rendőrfőkapitány Békés megyében

2021. április 30. 13:30 | behir.hu

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányságot május 1-jétől dr. Varga Koritár Attila r. ezredes vezeti. A korábbi rendőrfőkapitány, dr. Polyák Zsolt r. dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, címzetes egyetemi tanár a jövőben a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője lesz. Az ünnepélyes állománygyűlésre ma délelőtt került sor.

Magyarország belügyminisztere május 1-jei hatállyal – az országos rendőrfőkapitány javaslatára, a Békés Megyei Közgyűlés egyetértésével – dr. Varga Koritár Attila r. ezredest nevezte ki a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének, aki ezt megelőzően a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese volt. Békés megye eddigi rendőrfőkapitánya, dr. Polyák Zsolt r. dandártábornok május 1-jei hatállyal a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjeként folytatja pályafutását.   

A járványügyi helyzetre tekintettel a főkapitányi beosztás ünnepélyes átadására a szokásoktól eltérően nem állománygyűlésen, hanem szűk körben került sor április 30-án délelőtt. A jelen nem lévő meghívottak és a rendőrségi munkatársak részére online közvetítéssel biztosították, hogy követhessék a beiktatási ünnepséget.

A rendezvényen dr. Balogh János r. altábornagy, rendőrségi főtanácsos, országos rendőrfőkapitány átadta a kinevezési okmányt dr. Varga Koritár Attila r. ezredesnek, majd átvette a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság csapatzászlaját dr. Polyák Zsolt r. dandártábornoktól.

 

Varga Koritár Attila - Fotó: police.hu

Varga Koritár Attila - Fotó: police.hu

 

Az állománygyűlésen az országos rendőrfőkapitány elmondta, hogy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság hosszú évek óta kivételes értékelést kap, és minden évben túlteljesítik a korábbi évek eredményeit, mely egy közös összefogás eredménye, ugyanakkor ehhez nagymértékben hozzájárult Polyák tábornok. Az új főkapitánynak – aki bűnügyesként korábban már három évet eltöltött Békés megyében, valamint tapasztalatokat szerzett Csongrád-Csanád, Pest és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is – sok sikert kívánt új beosztásához.

A Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott, dr. Takács Árpád beszédében kiemelte, hogy Polyák tábornok egy kiváló zsaru, jó rendőr, aki Békés megyében rendet teremtett, a békés megyeiek szubjektív biztonságérzetét növelte, a bűncselekményszámokat csökkentette. Mint elmondta, a főkapitány majd kilenc évvel ezelőtt a Bács megyeiek világszemléletével érkezett, s most a Békés megyeiekével távozik. Az új főkapitányt biztosította a kormányhivatal támogatásáról, és hangsúlyozta, hogy a jövőben mellette fognak állni.

A Békés Megyei Közgyűlés elnöke, Zalai Mihály mind a megyei önkormányzat, mind a települési önkormányzatokat nevében köszönetet mondott Polyák tábornok állhatatos, kemény, magas színvonalú munkájáért, mely nemcsak a számokban, de a mindennapi tapasztalásban is tetten érhető volt. Ez biztonságosabbá, szerethetőbbé és barátságosabbá tette lakóhelyüket. Varga-Koritár ezredesnek olyan eredményeket kívánt, mint amikhez a korábbi években hozzászokhattak. 

A kormánymegbízott és a közgyűlés elnöke nagyrabecsülésük jeleként egy olyan festményt adtak át a távozó rendőrfőkapitánynak, mely a Békés-Megyei Rendőr-főkapitányságot ábrázolja.  

Dr. Polyák Zsolt r. dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, címzetes egyetemi tanár vegyes érzelmekkel telve búcsúzott volt kollégáitól és a megyei közigazgatási vezetőktől. Elmondta, hogy itt eltöltött évei alatt a jobbra való törekvés volt a célja. Nehéz szívvel távozik, mert az elmúlt éveket egy olyan csapatban és közösségben töltötte, ahol jó volt élni és dolgozni. Ugyanakkor jó érzéssel tölti el, hogy azok a kezdeményezések, melyek a vezetői tevékenysége fő vonalait jelentették, szilárd alapjai lehetnek a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság jövőbeli sikereinek. Kiemelte, hogy küldetésének érezte, hogy az épületek és a kollégák megfelelő munkakörülményei biztosítva legyenek. Főkapitányként védjegyévé vált a megújulásra, az innovatív gondolkodásra való törekvés az eredményesség és a hatékonyság szempontjából. Mindig azt vallotta, hogy nem elég a munkát elvégezni, hanem jó minőségben, magas szinten kell teljesíteni. Köszönte elöljáróinak, vezetőtársainak, valamint a megyei közigazgatási szerveknek, önkormányzatoknak és társhatóságoknak, hogy támogatták, és segítették munkáját. Megtiszteltetés volt Önökkel szolgálni! – ezzel zárta gondolatait.       

Dr. Varga Koritár Attila r. ezredes köszönetét fejezte ki vezetőinek a bizalomért. Elmondta, hogy nem lesz egyszerű dolga, hiszen a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság az elmúlt majd kilenc év alatt az ország egyik legjobb főkapitányságává vált. Hangsúlyozta, hogy számára a rendőri munka kapcsán a legfontosabb érték az elhivatottság. Erre a szellemiségre kell törekedni. A másik fontos érték a kreativitás, mely elengedhetetlen kelléke a célratörő, hatékony munkavégzésnek. Célja, hogy a főkapitányságra testált feladatokat egy szakmailag felkészült, elhivatott, egymás problémáira nyitott, összetartó csapattal végezze el. A csapat már megvan, s nagyon büszke rá, hogy ő állhat az élére.       

További programok »

FEL