Új polgárőrautó szolgálja az orosháziak biztonságát

2019. augusztus 18. 14:01 | Szabó Rita

Egy új, négykerék-meghajtású Suzuki Vitarára cserélte le 18 éves autóját az Orosházi Polgárőr Egyesület - ezzel a járművel gyorsabban reagálhatnak, hatékonyabb dolgozhatnak az orosházi polgárőrök, ráadásul olyan helyekre is be tudnak menni az új autóval, ahova a régivel nem tudtak. A polgárőrök a jármű kulcsait szombaton vehették át a polgármesteri hivatal előtt.

Jedlinszki Béla, a polgárőrök helyi egyesületének elnöke elmondta: az új jármű nagy segítséget jelent a mindennapokban. Hozzátette: a több mint 30 önkéntest tömörítő szervezet legfőbb célja ezután is a város közbiztonságának őrzése lesz, emellett pedig továbbra is kiveszik a részüket különböző rendezvények biztosításából.

Azt már Dávid Zoltán, Orosháza polgármestere fűzte hozzá, hogy a gépjárművet összefogásból vásárolhatták meg.

– Egy millió forinttal járult hozzá a célhoz Orosháza Város Önkormányzata, a város mellett a Békés Megyei Polgárőrök Szövetsége és az Orosházi Polgárőr Egyesület saját forrása, valamint helyi vállalkozók adománya tette lehetővé az autó megvásárlását. Orosháza biztonságos város, de ezt a biztonságot óvnunk kell! Őszintén remélem, hogy ezzel az autóval még hatékonyabban őrködhetnek majd a polgárőrök a város és lakói nyugalma felett, karöltve a rendőrséggel és a mezőőrséggel. Minél erősebbek ezek a szervezetek, annál erősebb a közbiztonság Orosházán - húzta alá a városvezető.

Forrás: Irimiás László

További programok »

FEL