Új növényfajok is megtelepedtek az Álom-zugban

2022. március 25. 16:49 | behir.hu

Már mutatkoznak az első, jelentős eredményei annak a természetvédelmi kezelésnek, melyet a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság 2009 óta végez a Hármas-Körös öcsödi hullámterében, az Álom-zugban.

A mintegy 110 hektáros területen minden évben kettős kezelést alkalmaznak a Körös-Maros Nemzeti Park munkatársai: legeltetést és kaszálást. A zug egyik fele fás legelő, a másik klasszikus kaszáló. Az elmúlt évek során a terület partéli részeit, idén pedig a belső részeket is mentesítették az inváziós amerikai kőristől és zöld juhartól. Mostantól tehát már csak őshonos faállományok (fehér fűz, fehér és fekete nyár) találhatók ott. Reményeik szerint a fiatal cserjék egyre jobban elfoglalják majd a területet, a puhafás vegetáció megerősödik.

Az agresszíven terjedő, idegenhonos gyalogakác a többi, hullámtéri területhez hasonlóan itt, az Álom-zugban is minden évben sok munkát ad. A fás legelőnek a fák alatti területein jelenleg is zajlik az irtás, fizikai dolgozóink kézi munkával próbálják visszaszorítani a gyalogakácot. A legeltetési időszak kezdetére ezek a munkálatok befejeződnek.

A természetvédelmi kezelés eredményeként olyan új fajok is megjelentek már a területen, mint a nyári tőzike és a réti iszalag. Az élőhelyi adottságok javultak, így ezek a növények újra otthonra leltek az Álom-zugban.

Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL