Új néven szerepel a BRSE felnőtt csapata a következő két idényben

2024. augusztus 1. 13:39 | Kovács Dávid

A 2024/2025-ös szezontól kezdve MBH-Békéscsaba néven folytatja szereplését a BRSE felnőtt csapata a női Extraligában, a hitelintézet ugyanis kiemelt támogatóból névadó szponzorrá lépett elő és továbbra is elkötelezett az együttműködés mellett, hogy a röplabdacsapatot támogassa az eredményes hazai és nemzetközi szereplésben – jelentette be közleményében a csabai klub.

Az MBH Bank már az előző szezonban is kiemelt partnerként segítette a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület, de az együttműködés már évtizedes múltra nyúlik vissza, hiszen az MBH jogelődje, a Budapest Bank is rendkívül fontos támogatója volt ötszörös magyar bajnok együttesünknek.

– Célunk, hogy nemcsak hazai, hanem nemzetközi porondon is méltón képviseljük a klubot, Békéscsaba Megyei Jogú Várost és Magyarországot. Ehhez pedig a lehető legjobb feltételeket kell biztosítanunk, melyhez nélkülözhetetlen támogatóink együttműködése. Hosszútávú koncepció mellett fejlesztjük a klubot, büszkék vagyunk rá, hogy ebben a munkában olyan partnereink vannak, akik hozzánk hasonló elveket vallanak és saját területükön a legjobbak közé tartoznak. Az élsport piacán hatalmas a verseny a támogatókért, hiszen hosszú távon csak a stabil háttérrel rendelkező klubok tudnak eredményesen szerepelni. Sokat dolgoztunk azon, hogy aláírásra kerüljön ez a megállapodás, amely megteremti a stabil, alkotómunka kereteit, lehetőségét – nyilatkozta Baran Ádám, a Békéscsabai Röplabda Sport Kft. ügyvezetője.

Az MBH Bank Magyarország egyik vezető hitelintézete. A modern, univerzális bank célja, hogy mindenki számára elérhető, korszerű pénzügyi szolgáltatásaival, folyamatosan bővülő termékpalettájával kiszolgálja a lakossági- és vállalati, intézményi ügyfeleit egyaránt. Az MBH Bank, mely a legtöbb bankfiókkal rendelkezik Magyarországon, közel két és fél millió lakossági és vállalati ügyfelet szolgál ki. A banknak számos szegmensben meghatározó a piaci pozíciója, többek között a vállalati szegmensben, azon belül is a mikro-, kis- és középvállalati hitelezésben, a lízingpiacon, az agrár- és élelmiszeripari üzletágban, továbbá széles körű pénz- és tőkepiaci, valamint befektetési szolgáltatási tevékenységet végez. A hazai bankszektorban betöltött szerepénél, magyar hátterénél és kiterjedt fióki jelenléténél fogva az MBH Bank átfogóan ismeri a hazai ügyféligényeket, törekszik a személyre szabott kiszolgálásukra, és elkötelezett a felelősségteljes bankolás, a magyar emberek, vállalkozások, a helyi közösségek és a gazdaság iránt.

Az MBH Bankot szoros, közel két évtizedes kapcsolat fűzi Békéscsabához. A pénzintézet jogelődje 2006-ban telepítette Békéscsabára Szolgáltató Központját, amely jelenleg is több száz munkatársat foglalkoztat, így a város második legnagyobb munkáltatója, emellett jelentős adóbefizetője. Az MBH Bank a hagyományok ápolására és a helyi közösségek támogatására is hangsúlyt helyez, ebbe illeszkedik a BRSE támogatása is.

 

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL