Németh László, a kézilabda szakosztály vezetője elmondta, hogy a mintegy 2882 négyzetméter nettó alapterületű, 500 férőhelyes csarnok kiviteli szintű műszaki dokumentációja már előrehaladott állapotban van. A 63 tervlapból és 22 kapcsolódó dokumentumból álló anyagot a testület mostani döntése után igazítják hozzá a végleges helyszínhez.
A létesítmény az NB I/B osztály követelményeinek megfelelően nemcsak mérkőzéseknek adhat otthont, hanem edzésközpontként, utánpótlás-bázisként, edzőtáborok helyszíneként és városi rendezvénytérként is működik majd.
Raffai János polgármester kiemelte, hogy a beruházás jól illeszkedik Gyopárosfürdő átfogó fejlesztési elképzeléseibe. Az elkészült csarnok a kivitelezést követően az önkormányzat tulajdonába kerül.
A tervezés befejeződik, most a forrásokat keresik
A döntés a tervezési és engedélyezési folyamat folytatását segíti, ami az önkormányzat számára jelenleg nem jelent pénzügyi kötelezettségvállalást.
A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) a tervezési szakaszt támogatja, de a kivitelezési TAO-kereteket jelenleg a már megkezdett csarnokok befejezésére fordítja, így a zöldmezős beruházásra egyelőre nincs MKSZ-forrás.
A véglegesített, megvalósításra kész tervek birtokában a városvezetés, az egyesület és dr. Gurzó Mária országgyűlési képviselő közösen dolgoznak a kivitelezéshez szükséges finanszírozás feltárásán.
Forrás: OrosCafé