Intézkedett a diákpolgármester: új kerékpártárolók a Közgéseknek!

12:58 | Fajó Attila

A tavalyi Garabonciás Napokon megválasztott diákpolgármester, Szabó Balázs, a Közgé végzős diákja új, az iskola mindennapjait és a tanulók életét megkönnyítő intézkedést hajtott végre a BSZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum és Kollégiumnál telepített kerékpártárolókkal.

– 40 új helyet sikerült létesítünk azoknak a diáktársainknak, akik reggelente biciklivel vagy rollerrel érkeznek a sulihoz. Örülök annak, hogy a diákpolgármesteri intézkedéseim között egy ilyen hasznos és praktikus fejlesztést is sikerült tető alá hoznunk. Nagy igény volt már rá és remélem a jövőben teljes kihasználtsággal fog tudni funkcionálni mind a két tároló, amelyek az iskola főbejáráatának közvetlen közelében helyezkednek el – fogalmazott Szabó Balázs, Békéscsaba diákpolgrmestere, aki a megtisztelő címet ez év október elsejéig tölti be. 

Balázs egyik iskolatársa úgy fogalmazott: a reggeli érkezésnél sokszor problémát okozott, hogy ki hova tudja biztonságban elhelyezni, leparkolni közlekedési eszközét. 

– Jelentős a változás és abszolút pozitív irányban, hiszen már most is sokan igénybe vehették az új tárolókat és nekem sem kell az iskolától messze letennem a kerékpárom, rollerem – nyilatkozta Orodán Kornél

Galéria

További programok »

FEL