Dr. Pappné Darida Andrea: Együtt sokkal többet tudunk elérni, mint külön-külön

2021. január 23. 18:40 | D. Nagy Bence

Kálmán Tibor, Békés város polgármestere a napokban jelentette be, hogy új igazgató érkezett a nagy múltú Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ élére dr. Pappné Darida Andrea személyében. A központ új vezetője a versenyszférából érkezett, egy felnőttképzéssel és rendezvényszervezéssel foglalkozó kft.-nek volt eddig az ügyvezetője.

– Hosszú évek óta ezen a területen dolgozom, a szemléletem éppen ezért inkább vállalkozói, mintsem intézményi, közigazgatási. A napokban volt szerencsém ellátogatni azokba az intézményekbe, amelyek a kulturális központhoz integráltan kapcsolódnak. Beszélgettem az ott dolgozókkal és tulajdonképpen meg is nyugodtam, mert egy szakmailag jól felkészült, fiatalos, lendületes csapattal folytathatom a munkát. Ez engem is arra motivál, hogy minél több új ötlettel álljak elő.


– Milyen területek újításáról, bővítéséről eshet szó?

– A kulturális központban hamarosan egy felújítás kezdődik meg, de ezen a munkán kívül is még sok forrásra lenne szükség – többek között jó lenne az intézményt klimatizálni. Amennyiben a későbbiekben lesz korszerűsítésre alkalmas pályázat, azt mindenképp szeretnénk megcélozni. Úgy gondolom, hogy a felnőttképzés terén is szükség lenne a bővítésre, ez gyakorlatilag egy új tevékenységi kört jelentene. Nyelvtanfolyamokra, nonformális képzésekre mutatkozna még igény.


– A pandémia az előző évben több szektort, így a kultúrát is jelentősen sújtotta. Terveznek-e már az esetleges nyitás lehetőségével? Milyen programokban gondolkodnak?

– A napokban ültek össze Békés város kultúraközvetítő intézményeinek képviselői. Az egyeztetésen – amelyet Polgár Zoltán alpolgármester kezdeményezett – szó esett a Jantyik Mátyás Múzeum, a Püski Sándor Könyvtár, a Békési Civil Szervezetek Háza, illetve a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ szorosabb együttműködéséről. Fontos pont volt, hogy a város eddigi, hagyományos programjait az idei évben is megrendezzük, de már ebben a koordinált partnerségben. A civileket is szeretnénk jobban bevonni ebbe a tevékenységbe.


– Milyen gyakorlati oldalai lehetnek ennek az együttműködésnek?

– Fontos, hogy ezek az intézmények reklámozzák egymás tevékenységét, de ezt ne csupán egy kiragasztott plakáttal tegyék. Aktív szerepvállalásra van szükség, vagyis hogy résztvegyünk egymás rendezvényein, és akár humán erőforrás tekintetében is segítsük egymást. A már megszokott, hagyományosnak mondható rendezvényeket megtartjuk, de ezek mellett más típusú rendezvényekre is szükség van, amelyekkel kapcsolatban fel fogjuk mérni az igényeket.


– A pandémia kapcsán felmerül a kérdés, hogy erre az összefogásra az érintett intézmények hosszú távú életben maradása miatt van szükség vagy egyébként is kézenfekvő egy ekkora lélekszámú város esetében?

– Úgy gondolom, hogy kézenfekvő. Korábban, még a pandémia előtt, Orosházán részt vettem több olyan rendezvényen is, ahol a civil szervezetek, a művelődési központ és a könyvtár együttesen tevékenykedett. Így hoztak létre például egy rendezvénysorozatot 1956 kapcsán, ami sikeres kezdeményezésnek bizonyult. Erre az összefogásra tehát nem a pandémia vagy valamely más külső körülmény miatt van szükség, hanem azért, mert együtt sokkal több mindent tudunk elérni, mint külön-külön.

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
17:21
FEL