Új elnökhelyettes a békéscsabai bíróságon

2016. január 15. 08:44 | Fekete Kata

Gregorné dr. Szabó Dorottyát nevezte ki a Békéscsabai Járásbíróság elnökhelyettesének dr. Bagdi Árpád Gyula, a Gyulai Törvényszék elnöke. A kinevezés hat évre szól. Az álláshelyre benyújtott két pályázat közül a Békéscsabai Járásbíróság bírái egyhangúlag támogatták Gregorné dr. Szabó Dorottya pályázatát.

 

Mint dr. Marton Erika sajtótitkár tájékoztatott, Gregorné dr. Szabó Dorottya az érettségi vizsga után két évig könyvelőként dolgozott, majd 1988-ban felvételt nyert a szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára, ahol 1993-ban vette át jogi egyetemi diplomáját. 1993. áprilisától foglalkoztatták a Békési Városi Bíróságon bírósági fogalmazóként. 1995-ben tette le jogi szakvizsgáját, majd 1995. október 1-jétől bírósági titkárként folytatta a pályafutását. 1997. szeptembertől polgári ügyszakos bíróként hozott ítéleteket, elsősorban vegyes kötelmi ügyeket tárgyalt. Ezen túlmenően végrehajtási és szabálysértési ügyszakokban is dolgozott. Gregorné dr. Szabó Dorottya tagja a Gyulai Törvényszék Bírói Tanácsának, illetve 2013 januárjától a Gyulai Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumának is.

 

 

FEL