Integető kutyahős, kalandok – tizedik szülinapját ünnepelte a CsabaPark

2024. szeptember 22. 16:42 | Bimbó Lajos

Szülinapi vasárnap délutánra várta a családokat a CsabaPark szeptember 22-én. A város egyik kedvenc közösségi tere igazi játszóparadicsommá vált a gyermekek kedvéért.

Fazekas Lili, főszervező elmondta, a jubileumát ünneplő rendezvényközpont családi nappal készült, amelyen ugrálóvár, Mancs Őrjárat figura, kézműves foglalkozás, arcfestés és csillámtetoválás várta a látogatókat. Természetesen a közkedvelt kalandpark is nyitva állt, amelyre a jeles nap alkalmából napijegy akcióval készültek a szervezők.

 

 

A csabaparki vigadalomban Péli Bianka, Varga Nóra Kata és Péli Eszter is megtalálta számítását, sőt, a három ifjú hölgy konkrét tervekkel érkezett a rendezvényre.

 – Eddig körbenéztünk, majd kipróbáltuk az ugrálóvárat, most pedig megyünk és megnézzük hátul a mászófalat meg az akadálypáját. Eddig minden nagyon szuper, addig maradunk, amíg csak lehet – vázolta a délután programját a három grácia legidősebb tagja, Péli Bianka.

A kilátogató családok legkisebb tagjait leginkább az ugrálóvár és a hócsúszka érdekelte, de „kígyózó” sorok álltak a csillámtetoválásnál és az arcfestésnél is. Ha valaki megéhezett a programok alatt, nem maradt finomág nélkül, erről a kitelepült árusok gondoskodtak. A kínálatba minifánk, gofri és más ezernyi jó is belekerült. Az is megtalálta a számítását, akit a visszatérő nyári nap melege szomjának csillapítására sarkallt. Csak arra kellett vigyázni, hogy a jégkása elfogyasztása után el ne érje őket az „agyfagyás” tudományos jelensége.

 

 

A szülinapi dzsembori könnyen városnézős túrává is válhatott, aki tehette felszállt a Kolbuszra, amely keresztül-kasul bemutatta a város nevezetességeit a felfedezni vágyóknak.

A CsabaPark születésnapi bulija 18 óráig várja a bulizókat, az ünnepi forgatagba bekukkantani a Körte sor felőli bejáraton érdemes.

Galéria

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL