Udvarhölgyek, királyok, várnagyok a Szent László utcai iskolában

2017. szeptember 15. 18:18 | Szendi Rita

Kosztümös udvarhölgyek, királyok, várnagyok és cselédek gyűltek össze a Békéscsabai Szent László Utcai Általános Iskolában, hogy összemérjék erejüket egy lovagi tornán. Az egész napos programon tudásukról is számot adtak az iskolások.

A miniszterelnökség 2017-ben hirdette meg a Szent László emlékévet, ennek apropóján több programot szerveztek már a városban.

– Tavasszal kezdtük a Munkácsy Mihály Múzeumban egy izgalmas, fantasztikus Szent László emlékét megörökítő kiállítással. Ezt követően László napon a Szent László Utcai Általános Iskola és az önkormányzat megkoszorúzta a jaminai Jézus Szíve templomnál álló Szent László szobrot, most pedig itt vagyunk a Szent László Utcai Általános Iskolában, ahol egy lovagi tornán vehetnek részt csabai általános iskolák csapatai – fogalmazott a polgármesteri hivatal közművelődési csoportvezetője, Varga Tamás.

 A gyerekek öt általános iskolából érkeztek, hogy összemérjék az erejüket és tudásukat egy lovagi tornán.

– A lovagok voltak annak idején a legprominensebb harcosai az országnak, az uralkodónak. Most egy ügyességi játékot szerveztünk, illetve van Szent László életével, törvényeivel kapcsolatos ismereteket tartalmazó elméleti verseny is – mondta el Galló Katalin, az intézmény vezetője.

A nyertesek Nagyváradra utazhatnak el egy napra, ahová Szent Lászlót is nyugalomba helyezték.

További programok »

Itthon

Kemény fagyokkal indul a hét, majd enyhülés jön

Kedd hajnalban akár mínusz 18 Celsius-fok is lehet, és napközben is fagyni fog. Elsősorban kedden nagyobb területen várható ismét ónos eső, majd enged szorításából a fagy, és vasárnap már egyes helyeken akár plusz 10 fok is lehet napközben - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
07:22
FEL