Tűzön vízen át: 2 nap alatt 13 feladattal küzdöttek meg a lánglovagok

2016. augusztus 28. 13:36 | Horváth Szabolcs

Idén is Orosháza adott otthont a nagy múltú TFA Hungary - vagyis a Legerősebb Tűzoltók Versenyének augusztus 26-án és 27-én. Nyolc ország lánglovagjai szó szerint tűzön és vízen át harcoltak az első helyért, miközben 13, embert próbáló feladatot kell teljesíteniük teljes védőfelszerelésben.

Az eseményt harmadik alkalommal szervezte meg közösen a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, az Őrizd a Lángot Alapítvány és az Országos Katasztrófavédelmi Sportegyesület. Idén nyolc ország lánglovagjai mérték össze erejüket az emberfeletti feladatok során. A 2+1 napos rendezvény fő célja az volt, hogy bemutassák azokat a kihívásokat, amelyeket a tűzoltóknak nap, mint nap le kell küzdeniük munkájuk során.

– A versenyt úgy szerveztük meg, hogy a hivatás lényegét adja vissza. A szakmájukban legerősebb hazai és külföldi tűzoltók adnak számot kitartásukról, szakmaiságukról, akaraterejükről és fizikai erejükről – tájékoztatott Tóth Tibor tű. dandártábornok, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója. Az idei eseményre a magyar csapatokon kívül Lengyelországból, Csehországból, Szlovákiából, Ausztriából, Horvátországból, Szerbiából és Romániából érkeznek profi versenyzők.

– Rendkívül büszke vagyok, hogy Orosháza városa adhat otthont egy ilyen nívós rendezvénysorozatnak. A város a lánglovagok mellett valamennyi hivatásos személy előtt tiszteleg, akik nap, mint nap kockáztatják az életüket azért, hogy biztonságban élhessünk – fogalmazott Dávid Zoltán, Orosháza polgármestere.

Két helyszínen zajlott a tűzoltóverseny. Az első napot augusztus 26-án, Gyopárosfürdőn tartották, ahol egy medencés elemmel zárult a nap, majd augusztus 27-én a Rákóczi utcán folyt a küzdelem a klasszikus pályaelemekkel, például tömlőfektetéssel és személymentéssel, melyet teljes védőfelszerelésben kellett végrehajtani.

A szombati napon a nézők is bevethették magukat, hiszen kipróbálhatták, milyen védőruhában tüzet oltani, de még az olyan eszközöket is ki lehetett próbálni, amelyekkel a bajba jutott söfőröknek segítenek a tűzoltók. Az eszközt roncsautón mutatták be. A kisérő programok között megtalálhatóak a gyermekprogramok, a tűzoltórelikviák kiállítása, és számos jó tanáccsal is elláták az érdeklődőket a szakemberek.

FEL