Tűzben tartotta csapatát a hétvégére a gyulai szakmai team

2024. október 3. 11:08 | Bimbó Lajos

A hétközi edzésrend alatt sem pihent az NB III-as labdarúgó-bajnokság Dél-keleti csoportjának éllovasa, a Gyulai Termál FC ugyanis felkészülési mérkőzésen fogadta a Vármegyei I-es mezőny első helyén álló Békéscsaba 1912 Előre II. együttesét.

A két együttes komoly erőfelmérőt vívott egymással, mindkét együttes kerete élesre fűzte stoplisát. A 3-3-as döntetlennel véget ért tesztmérkőzésen a gyulai keret keveset játszó tagjai is kellő játékidőt kaptak, hogy a fürdővárosi alakulat lendületből fogadhassa fővárosi riválisát a hétvégi fordulóban.

 

A gyulai együttes remek formában várhatja a vasárnapi játéknapot, az utolsó négy találkozóját egyaránt behúzva áll a tabella élén. A Csepel SC az előző fordulóban 1-1-es döntetlent játszott a Pénzügyőr együttesével, így a mezőny kilencedik pozíciójából érkezik az Id. Christián László Városi Sporttelepre. Érdekesség, hogy a fürdővárosi gárda által 4-1-es arányban legyőzött BKV Előre, háromgólos sikerrel küldte haza csepeli riválisát.

A Gyulai Termál FC csapata vasárnap 13 órakor találkozik a Csepel SC együttesével, ahol a szurkolók egy újabb fontos győzelembe „űzhetik” kedvenceiket.

További programok »

Friss hírek

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL