Tuning autók lepték el a csabai repteret

2023. június 17. 14:47 | Fajó Attila

Immár harmadik alkalommal rendez találkozót tuning autósoknak és hozzá kapcsolódó programokat a békéscsabai székhelyű Magyar Tuning Centenary nevű szervezet. Ezúttal a békéscsabai repülőtér adott otthont az eseménynek.

Szarka Dániel, a rendezvény főszervezője, az MTC Tuning Show-k megálmodója elmondásából kiderült, hogy az első két találkozó alkalmával a CsabaParkban gyűlt össze a tuning autózás szerelmeseinek közössége. 

- Ott is szép számban jelentek meg autótulajdonosok és résztvevők, de most túlszárnyalt minden elképzelést a megjelentek létszáma. Ideális helyszínt találtunk a rendezvénynek, ami jól passzol annak jellegéhez - mondta el az egyébként gyulai származású fiatalember. Persze gondoltunk a családokra, kisgyermekkel kiérkezőkre, így az ugrálóvárak, az arcfestés és a finom ételeket készítő gyorsétkezdék képviselói is megtalálhatóak itt kint. 

Ferenczi Lajos Hajdú-Bihar vármegyéből érkezett az eseményre és hozta  magával saját tuning autóját. 

- Az, hogy van, aki az ország másik részéről, sőt határon túlról, Romániából, Szerbiából, de még Szlovákiából is eljön ide azért, hogy része lehessen a találkozónak, jól mutatja az esemény jelentőségét és azt, hogy milyen összetartó csapat is vagyunk mi, tuning autósok.

A nap bővelkedett a látványos programokban, volt például kipufogó hangnyomás mérés, autós szépégverseny, autós limbo, de mindezeken túl a felvonultatott négykerekű csodák magukért beszéltek.

 

Galéria

További programok »

FEL