Túl gyorsan hajtott az autós, aki halálra gázolt egy nőt Gyomaendrődön

2023. július 4. 13:40 | behir.hu

Kerékpáros hajtott ki egy személygépkocsi elé Gyomaendrődön. Összeütköztek, a biciklis belehalt sérüléseibe. Az autós a gyanú szerint azért nem tudta elkerülni a balesetet, mert gyorsan hajtott. A rendőrség most fejezte be a baleset körülményeinek vizsgálatát, az eljárás iratait továbbította az ügyészségre.

Gyomaendrődön, a Selyem utca és a Korányi utca kereszteződésében 2022. június 23-án egy kerékpáros nem adott elsőbbséget egy személyautónak, és összeütköztek. A biciklis nőt a mentők súlyos, életveszélyes állapotban vitték kórházba, ahol három hónappal később belehalt a sérüléseibe – írja a police.hu.

A nyomozás során kirendelt igazságügyi szakértő számításai szerint az autós jelentősen túllépte az adott útszakaszon érvényes 50 km/óra sebességhatárt, majdnem 90-nel mehetett. A kerékpáros nőt időben észrevette, és ha betartja a megengedett sebességet, le tudta volna fékezni a kocsiját úgy, hogy még az ütközés előtt megálljon. A férfi rögtön a baleset után, a helyszíneléskor elismerte, hogy gyorsan hajtott.

A Szarvasi Rendőrkapitányság halálos közlekedési baleset gondatlan okozása vétség elkövetésével gyanúsítja, és vádemelést javasol ellene. Ügyének iratait a rendőrségről továbbították az ügyészségre.

További programok »

FEL