Tudomány, kultúra és sport: III. Cool Tour Ifjúsági Nap Békéscsabán

2025. október 14. 15:12 | Babcsák Dóra

Harmadjára szervezték meg a Cool Tour Ifjúsági Napot Békéscsabán. A diákok kedden a Gál Ferenc Egyetem Gazdasági Karán tudományos, kulturális és sport témákban hallgathattak előadásokat hazai személyiségektől.

A Gál Ferenc Egyetem békéscsabai székhelyű gazdasági karának nagyelőadójában megrendezett eseményére több száz regisztrált résztvevő érkezett. A Cool-Tour elnevezés ifjúsági nap Barangolás a tudomány, a kultúra és a sport világában alcímmel kínált útmutatást és lendületet azoknak a fiataloknak, akik eljöttek.

Prof. Dux László, a Gál Ferenc Egyetem rektora köszöntő beszédében elmondta: az egyetem nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a diákok teljes emberré váljanak.

– A mai nap célja, hogy ezeken a területeken az ideérkezők megismerkedjenek olyan lehetőségekkel, amelyeket eddig nem láttak. Fontosnak tartom, hogy ezeken a területeken olyan motivációt kaphatnak kiváló emberektől, akik nagyon komoly teljesítményt nyújtottak és emellett egymást is megismerik. A szakmai tanulmányaik mellett nagyon fontos, hogy kiegyensúlyozott boldog, értékes életet tudjanak élni és közösséget tudjanak alkoti – fogalmazott.

 

 

A megnyitón beszédet mondó Harrach Péter, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke és a rendezvény egyik kezdeményezője kiemelte: egy normális világ értékeit igyekeznek bemutatni, hiszen a mai, változó világban minden átalakul, a társadalomban és a nyugati kultúra személyeiben is egy újfajta út körvonalai bontakoznak ki. Az ilyen rendezvények és előadók segítségével fel kell mutatni azt az értéket, a magatartás, a szellemiség elemeit, amely megfelel az emberi természetnek.

A tudomány, a kultúra és a sport képviseletében előadást tartott Fegyverneki Gergő digitálispedagógia-szakértő, Tolcsvay Béla Kossuth-díjas magyar gitáros, énekes, zeneszerző, valamint Márton Anita olimpiai bronzérmes, világbajnoki ezüstérmes, fedett pályás világ- és Európa-bajnok súlylökő.

A szekciók bemutatása után három helyszínre osztva hallgathatták meg az előadásokat a tanulók.

 

 

Fegyverneki Gergő digitálispedagógia-szakértő elmondta: előadása a digitális világ kihívásaival és lehetőségével foglalkozik, hiszen egyre nagyobb szerepet tölt be a közösségi média, az internet és a mesterséges intelligencia az életünkben. 

– Muszáj tisztában lennünk az internet veszélyeivel. Nagyon fontos a prevenció, a tudatosítás, mivel sokan használjuk a digizális eszközöket, de nem biztos, hogy tudatosan – ismertette. Hozzátette: előadásának célja, hogy azok, akik eljöttek, hatékonyabb digitális szülők legyenek, amikor gyermeknevelésre kerül a sor. 

A BSZC Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium egyik diákja is részt vett az előadáson. 

– Érdekel a digitális világ és azért tartom fontosnak, hogy részt veszünk az előadáson, mert jobb, ha tudjuk, mi vár ránk a jövőben. Sokan vertek már át az interneten és fontos megtanulni, hogy kiszűrjük a csalókat, de pozitív oldala is van az online világnak, hiszen könnyen jutok információkhoz – mondta el Sipos Dávid.

 

Galéria

További programok »

FEL