– A trianoni békediktátum okozta hatásokat egyetlen egy magyar embernek sem szabad elfelejtenie – ezen gondolat mentén vágott bele Zipperer Viktor a nem mindennapi emléktúrába. A sportember kerékpárral teljesítette a túrát, amely során az ország összes vármegyeszékhelyére ellátogatott. Úgy fogalmazott, hogy az emberek szeretik feszegetni a határaikat, ez alól most ő sem volt kivétel.
Zipperer Viktor kiemelte, hogy a túrát 1545 kilométerre tervezte, végül ezt közel hetven kilométerrel toldotta meg. Az útvonalat saját magának jelölte ki, navigációs eszközt nem használt a három hét alatt. A 22 napból összesen tizenkilencet tekert végig, három nap pihenőnapot adott magának. Mint mondta: az időjárást folyamatosan figyelte, ennek megfelelően próbált a lehető legkevesebb felszereléssel nekivágni a túrának. Egy-egy kisebb baleset érte őt, valamint kerékpárját is, de végül komolyabb sérülés nélkül tudta teljesíteni a távot. És hogy mivel lett gazdagabb a kerékpáros az emléktúra végére?

– Ez a túra testileg és szellemileg is megerősített, rengeteg kedves gesztust kaptam az út folyamán. Azt látom, hogy ebben az országban rengeteg kedves ember él, akik ismeretlenül is bíztattak, mondtak egy-két kedves szót, tehát úgy gondolom, hogy ilyen szempontból mindenképpen plusz érzésekkel lettem gazdagabb az emléktúra idején – tette hozzá Zipperer Viktor.
A sportember Szegedről érkezett Békéscsabára, ahol Szegedi Balázs, Békés Vármegye Önkormányzatának alelnöke várta és köszöntötte a Megyeházánál. Az alelnök egy személyre szabott ajándékcsomagot is átadott, majd elmondta: nagyon büszke arra, hogy ilyen emberek élnek Békés vármegyében, akik szívügyön viselik a régmúlt meghatározó történéseit. Mint mondta: reméli, hogy ez az emberfeletti teljesítmény ösztönzően fog hatni másokra is.

– Ez az emléktúra egy jó példa arra, hogy igenis meg tudunk és meg kell, hogy maradjunk magyarnak, meg kell őrizzük a magyarságot az anyaországon belül, és az országhatárainkon kívül is. Amit ez az emléktúra jelent és üzen a jövőnek, az fontos, hogy a lehető legtöbb emberhez eljusson, és ez is mutatja, hogy minden ember képes emberfeletti teljesítményekre, hogyha egy olyan ösztönzést kap, ami számára fontos – hangsúlyozta az alelnök.
Zipperer Viktor keretbe foglalva az emléktúrát Békéscsaba után Medgyesegyházára tért vissza, hogy ott fejezze be az emléktúrát, ahol elkezdte. Jelenleg tervben nincs hasonló túra a részéről, de mint fogalmazott, semmi sincs kizárva.