A területi veszteséggel a nyersanyagforrások is csökkentek, mint a fa, só, kőszén, vasérc, ami a gazdaság szerkezeti átalakulásához vezetett, hiszen a feldolgozóipar jelentős része is a trianoni határon kívül maradt. A fekete- és barnaszénkészlet jelentős része és a nemesfémbányászat Romániához került. A Felvidéken található vasérckészlet nagy része Csehszlovákiáé lett, természetesen az itt kialakult feldolgozóipar is. A kősóbányák ettől kezdve teljes egészében Romániához tartoztak, főként Máramarosszigeten, Dés környékén, Nagyszebenen és Szováta térségében bányásztak sót. A fakitermelés- és feldolgozás a csehszlovák és román gazdaságot lendítette fel ezután. A Kárpátok hatalmas mennyiségű fakitermelést biztosított, így Erdélyben voltak az ezekre épülő iparágak, mint a papír- és cellulózipar. A Felvidéken a Tátra térségében voltak kialakítva ezen iparágak.
De sorolhatnánk tovább, elvesztettük a zsolnai üveggyárat, a textilipar jelentős részét, de a cipőgyártással is hasonló volt a helyzet. Trianon egy új helyzetet teremtett Magyarország számára. A gazdaság működéséhez szükséges nyersanyagforrások nem voltak elegendőek, az utódállamok, illetve Magyarország és Ausztria között vámháború bontakozott ki, ami szintén nem a fellendülést szolgálta. Nyersanyagbehozatali forrásokat kellett keresni, másfelől piacot, hogy a gazdaság működőképes legyen.
Jelentős mezőgazdasági területeket veszítettünk: délen Bácska, Bánát, Felvidéken a Csallóköz, Erdélyben a Mezőség stb. Ezeken a területeken jelentős volt a gabonatermesztés és az állattartás.
Az 1920-as években különböző szervezetek készítettek olyan plakátokat, amelyek bemutatták mekkora veszteség érte Magyarországot.
Forrainé Kovács Márta, a Munkácsy Mihály Múzeum történész muzeológusa
