A háborúban valójában vesztes, a központi hatalmakkal békét kötő Románia egy nappal a fegyverszünet előtt az antant oldalán újra belépett a háborúba, így azt győztesként fejezte be. Erdély elfoglalása után csapatai hamar elérték a Partiumot, majd az Alföldet és 1919. április 26-én bevonultak Békéscsabára is.
Bár Romániának nagyon fontos lett volna a békéscsabai vasútállomás birtoklása, de el kellett fogadnia, hogy a győztesek által meghatározott határ keletebbre kerül.
A vasút szerepe viszont, mely nem követte az etnikai határt, meghatározó maradt a határkijelölésben. A Nagykároly - Nagyvárad – Nagyszalonta - Arad – Temesvár vasútvonal, stratégiai érvként szerepelt a döntés meghozatalában. Az a győzteseket nem érdekelte, hogy így a határ túloldalára színmagyar területek kerülnek.
A határkijelölés furcsa helyzetet teremtett a közeli kötegyáni határállomáson. A határkijelölő bizottság a helyszínen úgy döntött, hogy két váltó a magyar oldalon marad, két váltó pedig román oldalra kerül. Ennek olyan következménye lett, amit jelen sorok írójának apai nagyapja, Ugrai László főhadnagy mesélt el, aki a helyszínen volt vámtiszt: ha a magyar vasutasok azt a két váltót akarták átállítani, ami a döntés értmében a román oldalra került nagyjából 30 méterre a magyar határtól, akkor át kellett sétáljanak Romániába. Az ott lévő román határőröknek kellet volna kísérniük őket, de ezt kényelmi okok miatt nem tették meg, bíztak abban, hogy a magyar vasutasok nem akarnak Romániába menekülni.
Ugrai Gábor
