Simonyi-Semadam Sándor kormánya többek között ezeket a szempontokat is figyelembe véve döntött úgy, hogy alá kell írni a békét. Politikai egyeztetések után, melyek során több név is felmerült, végül két súlytalan politikus: Benárd Ágost népjóléti- és munkaügyi miniszter és Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter vállalta a gyászos feladatot.
A magyarokkal kötött békeszerződést 1920. június 4-én (pénteken) a versailles-i kastélykert Nagy-Trianon palotájában látták el kézjegyükkel az érdekelt felek. A szerződést az utolsó oldalon kellett aláírni, de egy nappal korábban már saját pecsétjeiket felerősítették az aláírók. Június 4-én 16 óra 15 perckor érkeztek meg a magyar küldöttek a palotához. Odabent már jelen voltak a győztesek képviselői, akik a felállva hallgatták, hogy Millerand francia elnök felszólította a magyarokat a béke aláírására. Ezt követően a magyar küldöttség először hagyta el a kastélyt, az egész nem tartott tovább negyed óránál.
A szerződést a Magyar Királyságnak még ratifikálnia, azaz törvényerőre kellett emelnie, mint „kegyetlenül szomorú kötelességet”. Ezt, több ellenszavazattal, 1920. november 15-én fogadta el az országgyűlés és az ezt becikkelyező 1921.évi XXXIII. törvénycikk lett az egyetlen, első oldalán gyászkerettel megjelent törvényünk.
A Körösvidék 1920. június 6-án így számolt be az eseményekről:
.jpg "körösvidék-page-001_(2)")
Ugrai Gábor
