Továbbra is letartóztatásban marad a szexuális erőszak miatt elítélt férfi

2020. június 23. 09:43 | behir.hu

A középkorú férfit a Gyulai Törvényszék 10 év szabadságvesztésre ítélte

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség indítványával egyezően fenntartotta a Szegedi Ítélőtábla annak a középkorú elkövetőnek a letartóztatását, akit korábban a Gyulai Törvényszék kétrendbeli szexuális erőszak bűntette és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt 10 év szabadságvesztésre ítélt.

Az elsőfokú bíróság ítélete szerint a terhelt a bűncselekmények elkövetése idején a kiskorú sértett nevelőapja volt és a nevelt lányát 8 éves korától hosszú éveken keresztül szexuálisan zaklatta – olvasható a fellebviteli főügyészség közleményében.

Az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztés tartamára valamint a vádlott személyi körülményeire figyelemmel változatlanul fennáll a terhelt vonatkozásában a szökés, elrejtőzés veszélye, továbbá az, hogy a másodfokú eljárásban elérhetetlenné válna, erre figyelemmel kizárólag a letartóztatás tekinthető szükséges és arányos kényszerintézkedésnek.

A törvényszék ítélete ellen bejelentett ügyészi és védelmi fellebbezésekre tekintettel a vádlott büntetőjogi felelősségének kérdésében másodfokon a Szegedi Ítélőtábla jár el.

További programok »

Kék hírek

Internetre feltöltött videókban fenyegette haragosát a csabai férfi

Személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége miatt emelt vádat a Békéscsabai Járási Ügyészség és vádiratában végrehajtandó fogházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt egy 42 éves többszörösen büntetett előéletű, békéscsabai illetőségű, de kétegyházi tartózkodási helyű férfival szemben, aki az internetre feltöltött videókban életveszélyesen megfenyegette egyik haragosát.
11:10
FEL