Tovább nőhet a használt autók eladásának a száma 2018-ban

2018. május 30. 16:55 | Szendi Rita

Idén akár 750 ezer használt autó is gazdát cserélhet, amely a 2017-es évhez képest 11 százalékos emelkedést jelenthet a piacon – ezt várják az elemzők. A szakemberek azt mondták: a vevők – az ár mellett – sok szempontot figyelembe vesznek a vásárláskor, például az autó származását, életkorát és megbízhatóságát.

Szepsi Szilárd a próbakörök és tesztvezetés után már az első métereket tette meg a napokban vásárolt autójával nemrég. Mint mondta, hónapok óta keresték a megfelelő járművet.

– Azért döntöttünk autóvásárlás mellett, mert bővül a család, két gyermekünk lesz. Szükségét éreztük annak, hogy vegyünk egy autót magunknak. Eddig, hogyha menni akartunk valahová, rövidebb-hosszabb útra, kölcsön tudtunk kérni – árulta el a behir.hu kérdésére Szepsi Szilárd.

Az egyik békéscsabai használt autó kereskedésben azt tapasztalják, hogy a vevők többségének határozott elképzelései vannak az autóvásárlás tekintetében. A szakemberek azt mondják: jellemzően a bevizsgált és leinformálható, magyarországi használt gépjárműveket keresik a vásárlók, de ezen túl más szempontokat is figyelembe vesznek a végleges döntésnél.

A kereskedés ügyvezetője elmondta: Békés megyében a vevők jellemzően 1 és 3 millió forint értékben választanak autót. Ez az összeg leginkább a középkategóriás személygépkocsikra elég. Az előző évhez képest a szakértők folyamatos emelkedést várnak 2018-ban a hazai használtautó-piacon.

– Egészséges piaci növekedést tapasztaltunk. A statisztikák alapján országosan és nagy átlagban is kis élénkülés tapasztalható, ez pedig nálunk is érzékelhető. Elsősorban a minőségi készlet felé ugrott a kereslet – fogalmazott a Dual Autócentrum Kft. ügyvezetője, Bernát Barna.

Az ügyvezető hozzátette: leginkább a költséghatékonyság miatt döntenek használt autó vásárlása mellet az emberek, emellett gyakran cél a fiatalabb gépjárműre váltás, illetve a komfortosabb és megbízhatóbb autó választása.

 

 

További programok »

FEL