Törvénykezési szünet a bíróságokon

2016. július 18. 08:13 | Fekete Kata

A bíróságokon – így Békés megyében is – a Bíróságok Napjától, azaz július 15-én megkezdődött a Polgári perrendtartásban szabályozott törvénykezési szünet, mely 2016. augusztus 20-ig tart.

Lényeges, hogy a szünet ideje alatt a bíróságok a megszokott munkarend szerint továbbra is nyitva állnak, a bírósági kezelőirodák az előre meghatározottak szerint ezen időszakban is tartanak ügyfélfogadást, így az ügyfelek intézhetik bírósági ügyeiket, benyújthatják a beadványaikat, felvilágosítást kérhetnek és az iratokba is betekinthetnek.

A törvénykezési szünet az ügyfelek szempontjából azért bír jelentőséggel, mert a polgári ügyekben - az általános szabályok szerint - annak időtartama nem vehető figyelembe a napokban megállapított határidők számításakor.  Ha a hónapokban vagy években megállapított határidő a törvénykezési szünet ideje alatt járna le, a határidő a következő hónap azon napján jár le, amely számánál fogva a határidő kezdőnapjának megfelel.

A jogszabály ugyanakkor több kivételt is meghatároz, ezek során nem lehet figyelmen kívül hagyni a törvénykezési szünet idejét. Ilyen például, ha törvény valamely eljárásra vagy valamely percselekményre soron kívül történő eljárást ír elő, továbbá nem lehet alkalmazni az előzetes bizonyításra vagy a végrehajtási perekre. A törvénykezési szünet szabályait nemperes eljárásokban is csak akkor lehet alkalmazni, ha külön törvény így rendelkezik.

A büntető ügyszak esetén a törvénykezési szünet időtartama a határidők számítását nem érinti.

FEL