Akár törlesztés nélkül is kapható a babaváró támogatás

2019. március 12. 08:37 | behir.hu

A gyermekvállalás előtt álló fiatalok úgy is hozzájuthatnak a tízmillió forintos, szabadon felhasználható babaváró hiteltámogatáshoz, hogy azt végül nem kell törleszteniük – jelentette be Novák Katalin.

A családvédelmi akció négy eleme is elindul 2019. július elsejével, amelynek egyik része a babaváró támogatás. A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár elmondta: azoknak a házaspároknak, akik július 1-jét követően, a terhesség tizenkettedik hete után igénylik a babaváró támogatást nem kell elkezdeniük hitel törlesztését.

Az államtitkár hozzátette: a maximális kölcsönnek is legfeljebb 50 ezer forint lehet a törlesztőrészlete húszéves futamidő mellett. Ez azt jelenti, hogy akár 100 ezer forintos nettó jövedelem mellett is igényelni lehet a támogatást. Az érintettek a bankfiókokban 2019. július 1-jétől 2022. december 31-éig nyújthatják be igényüket a babaváró támogatásra.

– Babaváró támogatást azok a fiatal házaspárok vehetnek fel, ahol az édesanya tizennyolc és negyven év közötti és ahol gyermeket terveznek. Tízmillió forintos kamatmentes kölcsönt vehetnek fel a fiatalok és ha jön az első gyermek három évre felfüggesztjük a törlesztést, ha jön a második gyermek, ismét három évre felfüggesztjük és elengedjük a fennmaradó tőketartozás harminc százalékát a harmadik gyermek érkezése esetén, pedig a teljes hiteltartozást eltöröljük - tájékoztatott Novák Katalin.

 

További programok »

FEL