Töretlen sikerrel fut nyáron is az irodalmi est

2017. augusztus 2. 18:49 | Horváth Szabolcs

A Csabagyöngye Kulturális Központ stégszínpadán rendezték meg a Békéscsabai Irodalmi Estek következő felvonását. A közönség illusztris környezetben, szabadtéren élvezhette a klasszikusokat - köztük Arany János, Gyóni Géza és egy kortárs költőnő, Rónyainé Zsuzsa alkotásait. A rendezvényen megjelent Kiss Norbert, a Békés megyei kormánymegbízott, dr. Takács Árpád kabinet vezetője, aki szintén beállt az est támogatói és nézői közé.

Komlóssy Kata, a Békéscsabai Jókai Színház művésze először Gyóni Gézától, majd Arany Jánostól olvasott fel verset. Mint mondta, egyfajta küldetésnek tartja az irodalmi estet és ezt még tanárától, Józsa Mihálytól kapta.

- Ez az én utam, ezzel tudunk adni, az irodalommal, a versekkel, a mesével, a dalokkal és azzal, hogy közvetlenül a közönséggel találkozunk - mondta a Békéscsabai Jókai Színház színművésze, Komlóssy Kata.

Az est főszervezője, Frankó Attila nemcsak a klasszikus műalkotások bemutatását, hanem a kortárs költők felkeresését és megismertetését is az est zászlajára tűzte. Rónyainé Zsuzsa már 20 éve alkot, de eddig csak csendben, leginkább családjának írt.  Az irodalmi estre elhozott versei az időről és a nyárról szóltak.

- Hosszú éveken keresztül csak olvastam, olvastam és egyszer mintha megállt volna a történet és elindultak a szavak visszafelé. De más sorrendben, mint korábban és ezeket írtam le. Amúgy a család adja az ihletet - nyilatkozta a költőnő.

A Békés megyei kormánymegbízott, Dr. Takács Árpád kabinetvezetője is jelen volt az irodalmi esten. Mint mondta, kiemelt feladatuk az ilyen jellegű estek támogatása.

- Irodalom nélkül nem élhet a magyar ember, hiszen a mi gyönyörű magyar nyelvünk kifejezésére az irodalom a legalkalmasabb. Ennek megfelelően egy ilyen irodalmi est, ami a nagyközönségnek szól, úgy gondolom, hogy a legmeghatározóbb lehet a magyar kultúra támogatására - mondta Kiss Norbert, a Békés Megyei Kormányhivatal kabinetvezetője.

A következő Békéscsabai Irodalmi Est már az őszi szezon nyitánya lesz. Ismét a megszokott helyszínen, a városháza dísztermében kap majd helyet, szeptember ötödikén.

További programok »

FEL