TOP-fejlesztések: A helyi közösségeket is erősítenék

Két szorosan összetartozó TOP-fejlesztésre készülnek Békéscsabán.

Két szorosan összetartozó TOP-fejlesztésre készülnek Békéscsabán. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban szeretnék felmérni a leromlott városi területeket, illetve a közgyűlés a legutóbbi ülésén tárgyalta A társadalmi együttműködés erősítését szolgáló helyi szintű komplex programok című pályázatot is.

Mindkét projekt a leszakadó és leszakadással veszélyeztetett városi területeken élők közösségi és egyéni szintű társadalmak integrációját szolgálja. Fontos ugyanis, hogy a szociális városrehabilitációs projekteket kísérjék végig közösségfejlesztő programok, amelyek lehetővé teszik a városrehabilitációval érintett területen élő lakosság bevonását a tervezésbe és a megvalósításba. A programok ráadásul továbberősítik a helyi közösség kohézióját – mondta Sódar Anita.

A Békéscsabai Városfejlesztési Kft. cégvezetője hozzátette: már 2016-2017 évben számos programmal készülnek. Egyebek mellett szeretnék, ha fiatalokkal beszélgetnének szakemberek a káros és egészséges szenvedélyekről, a család szerepéről, családi mintákról. Viszonylag új, de nagyon hasznos eszköz az élményszínház, amelyet középiskolás kortárssegítők közreműködésével valósítanának meg, illetve szeretnének egészség heteket tartani, ahol sor kerülhet alternatív gyógymódok bemutatójára, egészséges ételek kóstolójára, sportbemutatókra, állapotfelmérésekre, szűrővizsgálatokra, egészséges nemzetiségi ételek kóstolójára, életmentési bemutatóra. Szeretnék újra visszahozni a köztudatba a kiskertek lényegét, hogy az emberek otthon megtermelhessék és felhasználhassák a saját zöldségeiket, gyümölcseiket, amelyekről tudják, hogy mivel gondozták, öntözték őket. A program egy része kifejezetten a lányokra koncentrálna. Nemrég mutatták be a Ciklus-show-t Csabagyöngye Kulturális Központban szakembereknek, hogy rávilágítsanak, hogyan lehet megértetni a fiatal lányokkal a testük működésének rejtélyeit és jelzéseit.

Ugyancsak fontos a leszakadó és leszakadással veszélyeztetett városi területeken élők közösségi és egyéni szintű társadalmak esetében, hogy havonta legalább negyven embernek munkaidőn kívül is szűrési lehetőséget biztosítsanak az egészségügyi ellátórendszerben elérhető klinikai diagnosztikai eszközök segítségével, a háziorvos irányításával, felügyeletével, a körzeti asszisztens aktív részvételével. Illetve ugyancsak fontos része a programnak a bűnmegelőzésről és közbiztonság erősítéséről szóló képzés.

Megosztás:

Címke: