Több száz embernek kell elhagynia otthonát, munkahelyét a fővárosban

2019. április 10. 10:11 | behir.hu

Elkezdődött a kiürítés a fővárosi BAH-csomópontnál, ahol második világháborús robbanótesteket hatástalanítanak szerdán – tájékoztatta a fővárosi kormányhivatal délelőtt az MTI-t.
 
Közlésük szerint a művelet területén mostantól részleges területzár van érvényben, vagyis bemenni oda már nem lehet, csak onnan távozni. Az Alkotás utcán még halad a forgalom, azt majd a teljes lezárás idején állítják le.

Az M1 tudósítója arról számolt be, több száz rendőr dolgozik a kiürítésen. Összesen 520 ingalant kell elhagyniuk az embereknek.

A XI. és XII. kerületieknek a MOM Kulturális Központ, az I. kerületieknek pedig a budavári közterület-felügyelet ügyfélszolgálati irodája a befogadóhely. Az M1 tudósítója azt mondta, ezeken a helyeken programok is lesznek majd.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán
A Koltai Jenő Sportcentrum területén az építkezés során több, különböző típusú második világháborús robbanószerkezeteket találtak, ezeket szerdán a honvédség tűzszerészei hatástalanítják.

A művelet idejére mintegy fél kilométeres körben kiürítik a városrészt, lezárják a BAH-csomópontot, valamint az Alkotás utca és a Hegyalja út egy szakaszát is. Várhatóan késő délután lehet visszatérni a területre.

 

Forrás: Hirado.hu

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL