Erdős Norbert, a térség országgyűlési képviselője elmondta, a százharminc millió forint értékű támogatásnak köszönhetően az oktatási intézmény egy régi épülete újulhat meg, illetve kaphat új funkciót.
Az épület jelenleg irattárként, öltözőként és vizesblokként funkcionál. A beruházás során az utóbbi teljes felújítása, a homlokzat és a tetőszerkezet teljes hőszigetelése és egy teljes nyílászáró csere történik majd meg. A pályázat azonban nem csak ezt az helyszínt érinti: a főépületben is zajlanak majd munkálatok.
– A Táncsics Mihály Gimnázium főépületében a kétszázkilences tanterem is teljesen megújul, ahol magatartás-zavaros gyerekek, sajátos nevelési igényű (SNI-s) tanulók képzése, külön foglalkozása zajlik majd. Ebben a már említett ingatlanban a diákönkormányzatnak, a diákoknak épülnek új tantermek, szobák, foglalkoztatók – ismertette Erdős Norbert.
Az országgyűlési képviselő hozzátette, a közbeszerzés várhatóan már az ősszel lezajlik, ez azt jelenti, hogy akár már ősz végén elkezdődhetnek a munkálatok az intézményben.

Molnár Sándor, a Békés Vármegyei Önkormányzat elnöke kiemelte, Békés vármegyének a Területfejlesztési- és Operatív Program Plusz pályázat részeként több, mint nyolcvan milliárd forint állt rendelkezésre ebben a hét éves ciklusban, amelynek nagy részét, közel kilencven százalékát már lekötötték pályázatokkal a települések és a különböző intézmények. Ennek a keretösszegnek jelentős hányadát költötték oktatásfejlesztésre.
– Azt gondolom, nagyon fontos, hogy a korábban elkezdődött kistelepülési, hátrányos helyzetű területeken zajló iskolafejlesztéseken túl a nagyobb városokban is legyenek oktatási, intézményi felújtások, hiszen ide a kisebb településekről is bejárnak a diákok – mondta Molnár Sándor.
A vármegyei közgyűlés elnöke kiemelte, minden forint, amit az oktatásba ruházunk be, az hosszú távon térül meg. Fontos, hogy ilyen demográfiai mutatók mellett minden egyes fiatal, aki valamelyik oktatási intézménybe jár, az a nemzetgazdaság részére hasznos tudással, képzett munkaerőként tudjon a gazdaságban helyt állni.
– Nem engedhetjük meg azt a luxust, hogy bárki leszakadjon vagy ne tudjon olyan végzettséget szerezni, amely az élete során a munkájához szükséges – zárta Molnár Sándor.

A hétéves ciklusban az oktatási fejlesztésekre szánt keretösszeg kimerült, minden pályázatot elbíráltak vagy folyamatban van az elbírálása, ám a települések egyéb forrásokból még tudnak beruházásokat végrehajtani.