Több mint kétezer tábla csokoládét gyűjtöttek Békésen

2021. december 22. 13:25 | behir.hu

Madzagos csokigyűjtés címmel szervezett jótékonysági akciót a Békési Fiatalokért Egyesület.

Mint azt Kovács Ildikó, az egyik főszervező elmondta: a gyűjtőakciót annak érdekében indították, hogy megédesítsék azoknak a karácsonyát, akiknek erre a leginkább szükségük van. Céljuk az volt, hogy legalább egy-egy tábla csokoládét juttassanak el a nehéz helyzetben élő családoknak, gyerekeknek, egyedülállóknak és kisnyugdíjasoknak.

A város több pontján – üzletekben, intézményekben – helyeztek el gyűjtődobozokat, ahol bárki hozzájárulhatott az akcióhoz. Segítettek is egyének, munkahelyi közösségek, helyi önszerveződő csoportok, iskolai osztályok és a civil szervezetek is.

Az összegyűlt, több mint kétezer tábla csokoldébéból ötszázötvenet korábban átadtak a szocális szolgáltató központnak, ezeket az intézmény már szét is osztotta kliensei között. Ma a csabai kórház gyermekosztályára is vittek édességet, a napokban pedig több szervezethez juttatják el a csokit, hogy mielőbb célba érjen az adomány. 

További programok »

FEL