Több mint fél évszázada a színpadon – Balázs Fecó

– Megy a kultúr fele? – kérdezte egy idősb pár Janekot, a buszsofőrt szerda este, a buszpályaudvaron.

– Nem, ez a 3V, ez Jamina fele megyen.

– Akkor nézünk egy másikat.

A Balázs Fecó koncert kezdése előtt már egy jó negyedórával fullos volt a Csabagyöngyike Agóraterme. A hangfalakból csembaló hangszínű szintetizátor (be furcsa szókép) szólt. Rengetegen voltak. Majd’ ezren. Fecó nagyon népszerű.

A színpad feletti kivetítőn (amely az egész hangverseny alatt zakatolt), épp az énekes-billentyűs hőskorából, a hatvanas-hetvenes évek fordulójáról úsztak be a képek: többek között Radics Béláról, Som Lajosról, Zoránról stb. Egyszer csak elsötétült a szín és a tér, és a széksorok közt egy sötétzakós, fekete kalapos manus, azaz Fecó jött be, akit Hippi, a roadja, a mobilja zseblámpájával világítva követte. Majd a színpadon az énekes meghajolt, köszönt, és egyedül belevágott egy Ős-Neoton nótába, a Kell, hogy várjba. A végén hozzátette, az a Neoton még nem diszkót játszott, és nem voltak benne Évák…

Elmesélte, 1971-ben Afrikában játszottak, és visszafelé Amsterdamban szállt le a gépük, ahol elmentek egy Black Sabbath koncertre. A grosszón döntötték el Som Lajossal, hogy a hard-rock irányába fordulnak… Azután Radics Bélával, valamint Brunner Győzővel magalakították a Taurus EX-T 25 75 82-t (a számok azért voltak a banda nevében, mert egyedül Brunnernek volt otthon telefonja).

Majd A kőfalak leomlanak című opus következett; amelynek a szövegét Horváth Attila, a későbbi Korál láthatatlan tagja írta.

Azt követően felhívta a deszkákra a muzsikus-regimentjét: Fecón kívül még hárman billentyűztek (!), volt két gitáros + egy basszer, négy fúvós, három vokalista, egy dobos és egy perkás. Az utóbbi hangszeren Zsoldos Dedy játszott (Hungária, Dolly Roll, Step), aki épp aznap a szülinapját ünnepelte.

Majdan megismerhettük a zenész legínyencebb oldalát is, amikor meghajtotta a nagy Hammond-orgona lelkét. Azt követően sorjában jöttek a nagy slágerek: A csönd éve volt; a Nyolc évszak című sorozat címdala, az Évszakok, és az 1981-es Tánc- és Popdalfesztivál 3. helyezettje, a Homok a szélben.

És ekkor egy közbenzenekar, azaz egy közbenprodukció következett: Szűcs Antal Gábor (Totya) négy latin nótát adott elő a nylonhúros gitárján, bonuszként Fecóval a Dédapámat.

És ha már a hathúros gépnél tartunk: Pál Balázs Jenő, a csapat két gityósából az egyik, a Hétfő esti bluesban megmutatta, hogy milyen az, amikor a zenész a keresztúton találkozik az ördöggel. Először simogatta, aztán tekerte, közben leugrott a színpadról és a közönség orra előtt szaladgált, miközben ezerrel jöttek a hangok a falakból, majd tépte a fogaival, akárcsak Hendrix, végül rátette a deszkákra, és csapkodta, és végig perelt, mintha az asszonya lenne. Noha a tudásából az jön le, hogy a hangszerrel alszik.

És vége lett, az utolsó dalnak is…

Janek komám közben letette a 3V-t a garázsba. Hazament és megnézte a 3-as csatornán a Derricket.

Galéria