Több mint ezer adag kábítószer

2018. február 2. 12:51 | behir.hu

A rendőrség vádemelést javasol egy okányi házaspár ellen, mert a gyanú szerint kábítószerrel kereskedtek - olvasható a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

Kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt javasol vádemelést a Sarkadi Rendőrkapitányság egy okányi házaspár ellen. A feleség 2016. július 5-én taxival akart eljutni Okányból Gyulára, de a taxit a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályának rendőrei Sarkadon leállították. A nőnél egy szatyorban közel másfél kilogramm kábítószergyanús anyagot és egy mérleget találtak. Az igazságügyi szakértő megállapította, hogy a lefoglalt anyagok kábítószerek és a több mint ezer adag anyag feketepiaci értéke közel három millió forint.

A nő azt állította, hogy a szatyrot külföldön egy férfi bízta rá. Nem nézte meg, mi van benne és vissza kellene vinnie a férfinak. A nyomozás megállapításai szerint azonban a kábítószert a nő férje csomagolta, adagolta ki, aki maga is fogyasztott az anyagokból. A rendőrség a széles körű információgyűjtés során megtalálta azokat fogyasztókat, akik a házaspártól vásároltak tiltott szereket.

A 26 éves nő és a 34 éves férfi előzetes letartóztatásban vannak. A Sarkadi Rendőrkapitányság mindkettőjük ellen kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt javasol vádemelést. A lezárt nyomozás iratait a rendőrség 2018. február 2-án továbbította a Békés Megyei Főügyészségre.

 

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
17:21
FEL