Több ezer látogatót vonzottak – Búcsúzik a múzeum Munkácsy hazafias alkotásaitól

2024. október 25. 12:54 | Fajó Attila

Szombat délután utoljára tekinthetik meg az érdeklődők a Munkácsy Mihály Múzeum Hazafias festészet a négyzeten című időszaki kiállítását.

– Mindig érdekes, amikor azonnali visszajelzést kapok arról, hogy kiben milyen érzéseket, gondolatokat keltenek a látottak. A tárlatvezetés közvetlen műfaj, általában 50-60 fő felett már nem is vállalunk, mert afölött már nem lehet megfelelően kommunikálni a látogatókkal. Egyébként mindenkinek megnyilvánulhat a véleménye, megoszthatja élményét. Érdekes Munkácsy Honfoglalás című képének utóélete, amivel kézen-közön rengetegen találkoztak már, noha a parlamentben azt a termet, ahol ténylegesen van, a nagyközönség elől többnyire elzárják – fogalmazott Gyarmati Gabriella, művészettörténész, a tárlat szakkurátora.

Az utolsó ingyenes tárlatvezetés adja a lezárását a Munkácsy Honfoglalása alcímű kiállításnak Békéscsabán, mely a február 20-i megnyitása óta több ezer látogatót vonzott. 

A szegedi Móra Ferenc Múzeumtól kölcsönkapott Honfoglalás című Munkácsy kép olajvázlatának vármegyeszékhelyre érkezésével a kiemelt, időszaki kiállítás méltóképpen tisztelgett a festőfejedelem művészete előtt. Ezt erősítette az a kezdeményezés is, mely a 2024-es évet a város kulturális negyedének intézményeinek bevonásával „Munkácsy 180” címen emlékévvé tette, a festő születésének 180-dik évfordulójára.

További programok »

Kultúra

Dr. Zsilák János: Hogy ne legyen családi vita, azt mondtam, hogy orvos leszek!

Április közepétől zajlik a Lencsési Közösségi Házban az Egészséghetek programsorozat. A péntek délutáni Közéleti teaház vendége ezúttal dr. Zsilák János főorvos, sebész, klinikai onkológus, a Békés Vármegyei Központi Kórház orvosigazgató-helyettese, a Réthy Pál Kórház vezetője volt. A moderátor szerepét most is, mint általában mindig, Takács Péter, a kultúrintézmény vezetője látta el.
09:22
FEL