Tízéves fennállását ünnepli az országosan is egyedülálló óvodai néptáncprogram

2024. november 21. 18:24 | Bimbó Lajos

Tizedik évét ünnepli a Népi játék, néptánc az óvodában elnevezésű városi program. Az országos szinten is egyedülálló és példaértékű mozgásfejlesztő programról Pribelszki Péterné óvodavezető, Varga Tamás, Békéscsaba Megyei Jogú Város alpolgármestere és Vaszkó János, a Hétpróbás Néptánciskola Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója tartott sajtótájékoztatót a Kölcsey Utcai óvodában.

Varga Tamás elmondta, a program 2015-ben indult útjára, azzal a céllal, hogy az önkormányzati fenntartású óvodák valamennyi telephelyén szervezett formában kapjanak a népi hagyományokkal, a néptánccal kapcsolatos képzést a gyermekek.

– Adott volt két magas minőség, az óvodáink és a Hátpróbás Néptánciskola. Ez a két minőség találkozott és lett belőle egy harmadik, az Aki nem lép egyszerre néptánc program. Az elmúlt tíz év azt mutatja, hogy az akkori döntés, az akkori indulás egy nagyon jó gondolat volt, hiszen nem csak az évzáró gálák a Szenti István téren, hanem az egész nevelési évben zajló munka eredménye, hogy a gyermekek készségei, kompetenciái fejlődnek – értékelt az alpolgármester.

 

 

Vaszkó János kiemelte, a szeptemberben induló és egész évben folyó programban havi négy néptáncfoglalkozást tartanak a gyermekeknek.

– Ebből egyet a mi táncpedagógusunk tart meg a gyermekeknek, a fennmaradó három alkalommal pedig az adott óvoda táncpedagógusa a mentorral megbeszéltek alapján tartja meg a foglalkozásokat. A tanévet a mintegy ezer főt megmozgató Aprók tánca elnevezésű rendezvény zárja, amely a nevelési évben tanultakból összeállított játékfűzésekből áll – ismertette Vaszkó János.

Az igazgató kiemelte, a jubileumi gálaműsorra meglepetéssel készülnek. A részletekről Vaszkó János nem árult többet, de azt már tudjuk, hogy szülinapi torta biztosan várja majd a kilátogatókat.

 

 

Pribelszki Péterné aláhúzta, az intézmény gyermekei nagyon szeretik és nagyon várják a foglalkozásokat, már most nagyon készülnek az évzáró fellépésre. Az óvodavezető kiemelte, az intézményben már közel húsz éve folyik gyermektánc-oktatás, így nagyon örültek, hogy tíz éve csatlakozhattak a gyermekek fejlődése szempontjából is hasznos programhoz.

– Tudjuk, hogy a zenére történő mozgás nagyon sok mindent fejleszt, főleg a motoros- és a kognitív képességeket. A zene egyébként is nagyon jó hatással van a gyermekekre, ki tudnak kapcsolni, el tudnak lazulni, a kis lelküket tudjuk a zenén keresztül ápolni. Nagyon sok terület van, amelyre jó hatással van nem csak a zene, hanem a néptánc és a nép játék is – fejtette ki Pribelszki Péterné.

A tízéves program szereplői szeretnék átgondolni és kibővíteni a teljes óvodai életciklusra, így tennék teljessé a programot.

 

Galéria

További programok »

Friss hírek

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL