Tízen ültek egy személyautóban, közülük kilencen határsértők voltak

2020. szeptember 6. 06:39 | behir.hu

Kilenc határsértőt és egy embercsempészéssel gyanúsítható ukrán állampolgárt fogtak el a rendőrök Békés megyében.

Békés megyében, Mezőhegyes külterületén, szeptember 5-én 20 óra 30 perc körül leállítottak a rendőrök egy személygépkocsit – írja a police.hu. A magyar rendszámú autót egy ukrán állampolgár vezette, és a járműben rajta kívül kilencen utaztak. Az utasok közül heten szír, ketten iraki állampolgárnak mondták magukat, de személyazonosságukat és azt, hogy jogszerűen tartózkodnak Magyarországon, nem tudták hitelt érdemlően igazolni. A rendőrök a határsértőket és a személygépkocsi embercsempészéssel gyanúsítható vezetőjét is előállították a Battonya Határrendészeti Kirendeltségre.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.

A rendőrök előállították őket a Battonya Határrendészeti Kirendeltségre, ahol idegenrendészeti eljárás indult ellenük, majd szeptember 6-án 10 órakor valamennyiüket átadták a román hatóság képviselőinek.

 

További programok »

Itthon

Kormányinfó: Két egymást követő napon utalják majd a 13. és a 14. havi nyugdíjat

A kormány álláspontja egyértelmű: nem kívánjuk finanszírozni Ukrajna háborúját - jelentette ki a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter hozzátette: a megtárgyalták azokat a javaslatokat, amelyeket az Európai Bizottság tett Ukrajna megsegítésére, és úgy döntöttek, hogy ez ügyben kikérik az emberek véleményét is, ezért nemzeti petíciót indítanak, hogy Brüsszel ne zálogosíthassa el Európa és Magyarország jövőjét Ukrajna érdekében.
12:07
FEL