Tetőzött a Hármas-Körös, holnaptól több folyó is apadni kezd

2018. március 24. 12:03 | behir.hu

Továbbra is sok a belvízzel elöntött terület, de a nagyobb folyók a napokban apadni kezdenek, árvízre egyelőre nem kell számítani.

A Körös-Vidéki Vízügyi Igazgatóság szombat reggel kiadott közleménye szerint a Körösökön román oldalon mindenütt apadó, illetve stagnáló tendencia érvényes. I fok feletti készültségi szint egyedül a Berettyón van, Szalárdnál ma reggel 9 centiméterrel haladta meg a vízállás az I. fokú szintet (a szakemberek az I. fokú készültséget 510 centiméteres vízállás esetén rendelik el).

Magyar területen a Fehér-, a Fekete- és a Kettős-Körös egyaránt apadni kezdett, készültségi fokozat nincs érvényben. A Sebes-Körösön - román oldalon - tegnap reggel befejeződött a tározók vízeresztése, Körösszakálnál a vízállás a délutáni órákra -50 centiméteres tartományba süllyedt, ma reggel -71 centiméter volt. Emiatt Körösladánynál a vízállás tegnap délután 458 centiméteren tetőzött, majd gyors apadásba kezdett. A Berettyó magyar területen teljes hosszában apad. Szeghalomnál hasonlóan alakult a helyzet, mint Körösladánynál. Tegnap délutántól felgyorsult az apadás, ma reggelre 369 centiméteres vízállást jelentett az állomás. A Hármas-Körös Gyománál tegnap este 21 óra óta tetőzik 575 centiméteren, 25 centiméterrel I. fokú szint felett. Szarvasnál nagyon gyengén árad, tetőzés közeli állapotban van, ma reggel 629 centiméter volt a vízállás, mely 29 centiméterrel haladja meg az I. fokú szintet.

A KÖVIZIG összesen 340 kilométer hosszú védvonalaiból 68 kilométer hosszan van I. fokú árvízvédelmi készültség, ezen védelmi szakaszokon a védelmi fokozatnak megfelelően folyik a segédőri figyelőszolgálat ellátása és a vízmércék olvasása.

 

 

Most már tényleg jön a tavasz

A meteorológiai előrejelzések szerint az elkövetkező 3-4 napban csapadék a vízgyűjtőben nem várható. Mától a hőmérsékleti maximumok fokozatosan emelkednek majd, így a folyók felső szakaszain napközben megindul a hóolvadás. Az éjszakai órákban ez a folyamat lelassul, így kisebb árhullámok sorozatos kialakulása valószínű, amelyek magyar területre érve ellapulnak, legfeljebb az apadási ütem lassulását okozhatják.

A Sebes-Körös vízállása Körösladánynál várhatóan holnapig készültségi szint felett marad. A Berettyó fokozatból való kilépése Szeghalomnál holnap még nem valószínű, az legkorábban hétfő hajnalban várható.  A Hármas-Körös Gyománál ma napközben megkezdte az apadást, holnap reggelig még készültségi szint fölötti vízállások valószínűek.  Szarvasnál a tetőzés ma nappal megkezdődik, holnap reggelre itt is apadó tendencia lesz, de a vízállás holnap még készültségi szint fölött marad.

Az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatósághoz tartozó Dél-békési területek közül a Békéssámsoni szivattyútelepen van I. fokú, míg a Kardosút melletti Sóstói csatornánál jelenleg is II. fokú a belvízvédelmi készültség.

 

10 helyen védekeznek a belvíz ellen

 

I. fokú a belvízvédelmi készültség a Holt-Sebes-Körösi, a Fehér-Fekete-Körös közi és a Mezőberényi belvízvédelmi szakaszokon, II. fokú készültség Szeghalomnál, Gyománál, a Kettős-Körös jobb partján, a Hosszúfoki, az Élővíz-csatornai és a Dögös-Kákafoki belvízvédelmi szakaszokon van. Legmagasabb, III. fokú készültség jelenleg csak Észak-Békésben, a Réhelyi belvízvédelmi szakaszon van érvényben.

 

Az igazgatóság tájékoztatása szerint az elöntött terület nagysága jelenleg 13 785 hektár (ebből vetés: 5 000, szántó: 3 555, rét-legelő: 3 615, egyéb: 1 615).  Az elmúlt napon 202 fő vett részt a belvízvédekezésben.

 

 

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL