Tesztüzemmel indul újra a Ladics-ház

2024. április 24. 09:16 | behir.hu

Április 24-én indul a tesztüzem a felújított Ladics-házban. Az épület uniós forrásból finanszírozott felújításának december végi befejezését követően a végéhez közeledik a kiállítás berendezése is.

Nemcsak az épület újult meg. Az Erkel Ferenc Múzeum restauráltatott műtárgyakat, s a helyi közgyűjtemény szakembereinek közreműködésével kerültek eddig nem látott tárgyak az enteriőrökbe, történt digitális fejlesztés, három új, a látogatók elől eddig elzárt helyiségben pedig interaktív eszközök is elhelyezésre kerültek.

Mindezt úgy, hogy az örökség legértékesebb részeihez, a lakóterekhez a szakemberek nem nyúltak; megtartották azok eddig ismert hangulatát, miközben a digitális fejlesztéseknek köszönhetően bőven adnak információt is azokról.

A Ladics-ház tesztüzeme 2024. április 24-én indul és május 12-ig tart. Ebben az időszakban kizárólag tárlatvezetéssel lehet megtekinteni az épületet, ezek az alkalmak április 29. és május 6. kivételével 10-18 óra között minden egész órakor, óra 20 és óra 40 perckor indulnak.

A tesztüzemet arra használják fel az intézmény munkatársai, hogy a hivatalos megnyitást megelőzően kiszűrjék az esetleges hibákat, teszteljék a fejlesztéseket; emiatt előfordulhat, hogy a május 12-ig tartó időszakban egyes eszközök nem, vagy csak részben működnek majd. Ezt jelezik is a látogatók felé, akiknek türelmét kérik a Ladics-ház munkatársai.

A tesztüzem alatti tárlatvezetés további feltételeiről és árairól a tárlatvezetések regisztrációs felületén ad további információkat a Ladics-ház.

 

Forrás: Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. 

 

 

További programok »

Gyula

Nagyon sok-egyre nyerte a diákolimpiai focidöntőt a Szigetszentmiklós

A 2023/2024. tanév IV. korcsoportos (7-8. osztály) Fiú labdarúgás Diákolimpia® Országos Döntőjét Gyulán rendezték meg a hétvégén. Az eseményen 19 megye és Budapest győztes csapatai mérték össze tudásukat az Id. Christián László Városi Sporttelepen. Vasárnap pedig a legjobbak döntőztek a Magyarország diákolimpiai bajnoka címért. A programot a Magyar Diáksport Szövetség és a Békés Megyei Diáksport Szövetség szerezte.
2024. május 5. 18:17
FEL