Kígyászölyvek Magyarországon csak igen kis számban költenek az Északi-középhegységben és a Budai-hegységben. Nyár végén az öreg és a fiatal példányok is elmozdulnak költőhelyükről, ilyenkor bukkannak fel az alföldi tájakon.
A Kardoskúti-pusztán augusztus közepén bukkant fel az első kígyászölyv, azóta is rendszeresen megfigyelnek néhányat. A legtöbb, egyszerre megfigyelt példány négy volt. Rendszerint ugyanazokat a kiülőfákat használják, így könnyű megbizonyosodni a jelenlétükről. A térség csatornáiban állandó vízállás van, ezért jó eséllyel találnak maguknak táplálékul szolgáló hüllőket, de megeszik a kisemlősöket is.
Speciális vadászati technikájuk meglehetősen érdekes. A vörös vércsékhez hasonlóan szitálnak, ami egy ilyen nagytestű madárnál igen izgalmas látnivaló. Nagy, öles szárnyaikkal egyhelyben lebegnek, s ha találnak olyan jószágot, ami ínyükre van, akkor lecsapnak rá, bár méretükből adódóan nem tudnak olyan gyorsan zuhanni, mint a vércsék.
A kígyászölyvek általában szeptember végéig délebbre vonulnak, de néhány példány egészen október elejéig marad. Klasszikusan két útvonalat használnak: a Gibraltári-szoroson vagy a Boszporuszon keresztül jutnak el Afrikába, a Száhel-övezet térségébe.
