Termesztette, fogyasztotta, eladta

2019. július 4. 09:30 | behir.hu

Szárított kendert, növényi törmeléket és kábítószer gyanús fehér port találtak a rendőrök egy ház melléképületében, Gerendáson. A férfi nemcsak termesztette a növényeket és fogyasztott a kábítószerből, hanem adott is el belőle az ismerőseinek. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

 

 

Több mint egy kilogramm kábítószer gyanúját keltő anyagot foglaltak le a Békéscsabai Rendőrkapitányság rendőrei 2018. november 21-én, Gerendáson. Egy ház melléképületében szárított kendert, növényi törmeléket és fehér port is találtak. A házban lakó 20 éves nőnél és 24 éves férfinál a gyorsteszt kábítószer-fogyasztást jelzett.

A kendernövényeket a gerendási férfi termesztette és szárította. Emellett 2018 májusa és novembere között több ismerősének is adott el a növényi őrleményből. Az igazságügyi szakértő véleménye szerint a házkutatás során lefoglalt anyagok kábítószert tartalmaznak. A Békéscsabai Rendőrkapitányság a nő ellen kábítószer birtoklás bűntett, a férfi ellen pedig kábítószer kereskedelem bűntett miatt indított büntetőeljárást.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az eljárás iratait a napokban átadta az ügyészségnek.

Forrás: police.hu

 

További programok »

Itthon

413 alkalommal volt szükség a tűzoltók beavatkozására karácsonykor

Karácsony három napja alatt 413 esetben kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak: 116 helyen kellett tüzet oltani, 77 lakóépület gyulladt ki, 15 helyre vonultak ki, mert szén-monoxid keletkezett, 297 esetben pedig műszaki mentést végeztek. Beszámolójuk szerint idén kevesebb esethez riasztották a tűzoltókat mint tavaly karácsonykor, akkor ugyanis 632-szer avatkoztak be - közölte az MTI-vel szombaton az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
2025. december 27. 17:26
FEL