Természetes, minőségi tereket és parkokat szeretnének a Munkácsy-negyedben

2019. február 16. 15:33 | Mikóczy Erika

A Munkácsy-negyedben jelentős szerepe lesz a közterületek, zöldfelületek fejlesztésének is, amelybe a Garten Studio tulajdonosa, vezető tervezője, Szloszjár György nyújtott betekintést.

 

Szloszjár György elmondta: a tájépítészeknek szem előtt kell tartaniuk, hogy az általuk tervezett parkokat, köztereket, szabadtereket az emberek a mindennapjaikban pihenésre, közlekedésre, játékra, sportra használják.

 

– A mi szakmánkban, amikor egy új tervezést kezdünk, az első helyen mindig a funkció áll. Vannak persze érdekes formai megoldások, mint például a fogaskerekek a Gőzmalom téren, vagy a harangjáték a Szent István téren, de az alapkiindulás mindig a funkció. Hogy hány ember fog ott tartózkodni, milyen irányokból érkeznek, mi a legfőbb célja annak a zöldterületnek vagy parknak, amit tervezünk – fogalmazott Szloszjár György.

 

 

Mint azt a vezető tervező kiemelte, a Munkácsy-negyedben már a kezdetektől fontos kérdés volt az is, hogy az arculat, a Munkácsy-imázs erősítése milyen elemekkel valósulhat meg. Mik lehetnek azok az anyagok, formák, grafikák, amelyek összekötik a negyed részeit, még akkor is, ha azok fizikailag messzebb vannak egymástól.

 

 

 

– Nem szükséges uniformizálni ezeket a parkokat, zöldterületeket, hanem az a fontos, hogy legyen néhány olyan markáns elem – például a tájékoztató táblák, egyes térbútorok, egyes grafikai elemek – amelyek mindenhol megjelennek. Egyébként pedig az egyes területek karakterét mindig az határozza meg, ami ott az éppen adott funkció, vagy az építészeti közeg – jegyezte meg Szloszjár György.

 

 

A Munkácsy-negyedben levő fákat illetően több szempontot is figyelembe vettek. A tervező hangsúlyozta: fontos szem előtt tartani, hogy a fa kora vagy mérete nem feltétlenül egyenlő az értékével is. Meg kell nézni, hogy tudatosan odatelepített fáról van szó, esetleg egy nemkívánatos, inváziós fafajról. Emellett fontos megvizsgálni a fák egészségi állapotát is, hiszen lehet, hogy egy idős fa kívülről még szép, ám a műszeres favizsgálat kimutatja, hogy statikailag már meggyengült, esetleg annyira kikorhadt a belseje, hogy balesetveszélyes. Mindent összevetve azt szeretnék, hogy a Munkácsy-negyedben természetes, jó minőségű terek és parkok legyenek.

 

 

– A negyedben a Beliczey- és az Omaszta-kúria esetében történeti kert ihletésű rekonstrukció a szándék. Ezen kívül van egy nagyon karakteres modern terület, a Csabagyöngye és könyvtár közötti, körüli térrész, ahol a belváros, a liget és az Élővíz-csatorna kapcsolatát igyekszünk erősíteni. Vannak funkcionális elemek is, mint mondjuk a Gyulai út, ahol pedig nincs semmi extra, viszont rendbetett járdák, rendbetett zöldfelületek jellemzik a projektet. Mindezen felül pedig vannak még olyan pontszerű beavatkozások, mint azt információs táblák, a látogatóirányítás, amelyek a korábban elkészült helyeken, például a ligetben is ott lesznek majd – tette hozzá Szloszjár György.

 

 

További programok »

FEL