Terjesztők őrizetben, fogyasztók rendőrkézen

2019. április 5. 09:31 | behir.hu

Békéscsabán elfogtak a rendőrök két férfit és egy nőt, akik a gyanú szerint kábítószerrel kereskedtek. A kétnapos rendőri akció során a tőlük vásárlók közül hét fogyasztót is előállítottak a nyomozók.

Kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésével gyanúsítható férfiakat és nőt fogtak el a rendőrök Békéscsabán. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának nyomozói, és a Közterületi Támogató Alosztály, valamint a Békéscsabai Rendőrkapitányság rendőrei  április 3-án több helyszínen intézkedtek. Az Andrássy útról 19 óra körül előállítottak egy férfit, akinél kábítószer gyanúját keltő növényi törmelék volt. Egy órával később egy, a 44-es főút elkerülő szakaszán leállított személygépkocsi vezetőjénél találtak ugyanilyen anyagot, majd 21 óra körül egy lakótelepi házban igazoltattak egy nőt, aki elmondta, hogy ismerőséhez indult kábítószert venni.

A nő a 24 éves Á. Ákoshoz ment volna, a férfi a gyanú szerint nemcsak neki, hanem az elmúlt hónapokban többeknek adott el kábítószernek minősülő anyagot. Társai is voltak, a 34 éves békéscsabai R. Tündét szintén április 3-án, a nő élettársát, a 38 éves A. Lászlót pedig, aki az eddigi információk szerint rendszeresen értékesített tiltott bódító hatású szereket Á. Ákosnak, másnap délelőtt fogták el a rendőrök. A kábítószer gyanúját keltő anyagok mellett készpénzt, telefonokat, számítógépet foglaltak le tőlük.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya a két férfit és a nőt kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette. A kétnapos bűnügyi akció során a rendőrök hét fogyasztót állítottak elő, ellenük kábítószer birtoklása vétség gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A kiterjedt nyomozás folytatódik, a gyanúsítottak száma várhatóan a büntetőeljárás során tovább bővül.

Forrás: police.hu

További programok »

FEL